3p

Három éven át képtelen volt félretenni a magyar miniszterelnök, miközben a rokonai és barátai multimilliárdokat kerestek. Szerencsére most sikerült némi pénzt megtakarítania Orbán Viktornak. A vagyonbevallások alapján sokat költött Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is.

Orbán Viktor

Az elmúlt három évben nem sikerült Orbán Viktornak félretennie, ez viszont most változott. A tavaly több mint a duplájára emelkedő fizetése megtette a hatását, és végre spórolni is tudott, vagyonbevallásában 14 millió forint megtakarítás szerepel. Ezt a miniszterelnök a feleségével közös számlán tartja. A magyar miniszterelnök ingatlanvagyona nem változott.

Rogán Antal

A megváltozott szabályok miatt Rogán Antal esetében csak a ködben tapogatózhatunk, hogy mi történhetett a miniszter vagyonával. Míg májusban még 616 millió forintos megtakarítása volt, addig a most benyújtott dokumentum szerint már csak 245 millió forint volt takarékbetétben. Igaz 2 millióval csökkent egy magánszemély felé fennálló tartozása.

Végre félre tudott tenni a magyar miniszterelnök. Fotó: Európai Tanács
Végre félre tudott tenni a magyar miniszterelnök. Fotó: Európai Tanács

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A honvédelmi miniszter megtakarításai annak ellenére csökkentek, hogy nyilatkozata szerint megváll céges érdekeltségeitől. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kinevezését követően még 1,08 milliárd értékű megtakarítása volt forintban és devizában, a most publikált vagyonnyilatkozatban viszont már csak 773 millió forintos bankbetét szerepel, emellett 956 ezer forintja volt devizában.

Szijjártó Péter

A külügyminiszter szülei nagyon türelmesek, hiszen hosszú évek óta tartozik nekik 30 millió forinttal. Ugyanakkor Szijjártó Péter bankszámlája szépen gyarapodott, hiszen 14 millió forinttal nagyobb összeg szerepel rajta, mint amennyit a május végi nyilatkozatban feltüntetett, így most összesen 27,5 millió forint van a számláján.

Varga Mihály

A pénzügyminiszter megvette azt a gyenesdiási nyaralót, amelyet korábban (állítólag áron alul) bérelt. Valószínűleg ennek tudható be, hogy hitelintézetnek 1,6 millió, magánszemélyeknek pedig 57 és félmillió forinttal tartozik. Megcsappant a miniszter állampapírban tartott vagyona is, a korábbi 20 millió körüli összeghez képest most nagyjából a fele áll Varga Mihály számláján.

Nagy Márton

A gazdaságfejlesztési miniszter ingatlanvagyona nem változott, ugyanakkor több élet- és balesetbiztosítása is lett, ezek együttes értéke a bevallás szerint 100 millió forint. Ezek mellett van a 90 millió forintnyi állampapír befektetése is, míg bankban 6 millió forintnyi megtakarítással rendelkezik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:30
A héten többször is drágultak az üzemanyagok, most végre megállt a trend. Igaz, az árak csökkenéséről még sajnos nem beszélhetünk.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a végleges számok Berlinből, innen kellene elrugaszkodni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:00
0,4 százalékkal nőtt a német GDP a negyedik negyedévben. 2025 egészében pedig a kiigazított adatok szerint 0,3 százalékkal – közölte a végleges adatokat a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal.
Makro / Külgazdaság Merre mozdulnak Varga Mihályék az MNB-kamatcsökkentés után? Bod Péter Ákost és Pleschinger Gyulát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 09:56
A jegybankban korábban elnökként, illetve a Monetáris Tanács tagjaként dolgozott két szakember március 4-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média 6. évfolyamban járó egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Tényleg nem is olyan magas az államadósságunk, de van egy kis gond
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:25
Bár egyes európai uniós tagállamok – jelesül Spanyolország, Belgium, Franciaország, Olaszország és Görögország – adóssága bőven meghaladja az országuk éves GDP-jét, sőt Japáné a 220 százalékot is, amihez képest a 75 százalék körüli magyar ráta nem is olyan vészes, csakhogy annak finanszírozása, a magas kamatok miatt nagyon sokba kerül.
Makro / Külgazdaság A kormány a szerb együttműködés felgyorsításával reagált a Barátság kőolajvezeték ügyére
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 07:45
Az iraki katonai szerepvállalást érintő parlamenti határozat és a szerb-magyar energetikai együttműködésről szóló kormányfői rendelet látott napvilágot a Magyar Közlönyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG