2p
Eredetileg 8 EU-s tagállam ment volna a vasárnapi találkozóra.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Már tizenhat európai uniós tagállam vezetője jelezte, hogy részt vesz a vasárnapra összehívott informális migrációs és menekültügyi munkaértekezleten Brüsszelben - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Alexander Winterstein elmondta, hogy az eredetileg tervezett nyolc állam - Ausztria, Bulgária, Franciaország, Görögország, Málta, Németország, Olaszország és Spanyolország - mellett az utóbbi két napban Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Svédország és Szlovénia is jelezte részvételi szándékát.

A találkozó nyitott minden tagállam előtt, de nem kötelező részt venni rajta, minthogy a jelenlévők nem fognak döntéseket hozni.

Az egyeztetés után nem lesz sajtótájékoztató, az egyes országok állam- illetve kormányfői azonban nyilatkozhatnak. A visegrádi államok csütörtökön úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni a találkozón.

Nem is hívhatta volna össze a Bizottság?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken azt mondta, a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki szintű kormányzati megbeszéléseket szerinte csak a Tusk vezette Európai Tanács hívhatna össze, most mégis a Bizottság hívott össze egy minicsúcsot, amihez semmi joga. Megerősítette: a mini-csúcstalálkozóra a V4-ek nem mennek el, nem kívánunk részt venni rajta. (Ez egyébként óriási szerencse, mert nem is hívtak meg rá minket.) A jövő héten lesz az "igazi" uniós csúcstalálkozó - mondta Orbán.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG