2p

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3. számú, Karcag központú kerületében jelentős győzelem néz ki F. Kovács Sándornak - a fideszes politikus megtarthatja mandátumát.

Frissítés: 90 százalék fölötti feldolgozottság mellett F. Kovács Sándor továbbra is a szavazatok közel 65 százalékát szerezte meg.

***

2018-ban a szavazatok 55,29 százalékával nyert a Fidesz-KDNP jelöltje a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületben, amelyhez 21 település tartozik, központja pedig Karcag. A második helyen a szavazatok közel 33 százalékával a Jobbik jelöltje végzett. 2022-ben öten indulnak az egyéni mandátumért, köztük van a jelenlegi országgyűlési képviselő, F. Kovács Sándor és legutóbbi legerősebb kihívója, Dr. Lukács László György is (ezúttal már az ellenzéki összefogás jelöltjeként):

  • F. Kovács Sándor – Fidesz-KDNP
  • Dr. Lukács László György (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd)
  • Halmi Bálint Ferenc – MEMO
  • Somlay Róbert (Mi Hazánk)
  • Nagy József (Munkáspárt – ISZOMM)

60 százalékos részvétellel zajlott a szavazás, 67,39 százalékos feldolgozottság mellett jelentős előnye van F. Kovács Sándorenak, 65,91 százalékát hozta el a megszámolt szavazatoknak, míg az ellenzéki jelölt, Lukács László György mindössze 27,61 százalékon áll.

A 4 évvel ezelőtti eredmény alapján kevés esélye volt a választókerületben az egységes ellenzéknek, tekintve hogy F. Kovács Sándor bőven elhozta a szavazatok felét.

Fazekas Sándor kormánybiztos, Varga Mihály pénzügyminiszter, Szepesi Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester és F. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a Ligeti úti sport- és szabadidőközpont alapkőletételén Karcagon a kampányhajrában, 2022. március 28-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fazekas Sándor kormánybiztos, Varga Mihály pénzügyminiszter, Szepesi Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester és F. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a Ligeti úti sport- és szabadidőközpont alapkőletételén Karcagon a kampányhajrában, 2022. március 28-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városból származik Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a kampány hajrájában egy alapkőletételen is járt a városban: az új karcagi sportközpont megújítását jelentette be, amelyre 9 milliárd forintot ad a kormány. (A választások egyébként alaposan felgyorsították a projektet: a beruházás kivitelezésére február első napjaiban kiírt közbeszerzési eljárásnak már meg is van az eredménye.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG