<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
 
Gáspár András

Gáspár András cikkei

közgazdász, a kiadó lapigazgatója

Vállalat Miért nehéz ma Magyarországon startupot indítani? Fontos kezdeményezés indult el
Gáspár András | 2022. október 20. 10:27
Fontos találkozót rendezett október közepén a Tőkeportál: az első Ökoszisztéma Fesztiválon a startup-világ színe-java gyűlt össze, hogy megosszák egymással hazai és nemzetközi tapasztalataikat, elősegítve a hazai innovációs ökoszisztéma kiépülését, a hazai startupok számára a versenyképesség növelését lehetővé tévő működési környezet kialakítását.
Pénzügyi szektor Csányi Sándor nem érti, miért nem vonult még ki néhány bank az országból
Gáspár András | 2022. szeptember 22. 13:55
Csányi Sándor nem érti, egyes bankok miért nem vonultak még ki Magyarországról ilyen terhek mellett. Más szektorok sokkal jövedelmezőbbek, mégis a bankok nyakába varrták az extraprofitadót – ami a hitelezés visszafogásában is lecsapódhat. Az OTP mindezt persze túléli, de a hitelezésnek nem fog jót tenni.
Részvény / Deviza / Áru Ideje leszámolni azzal az illúzióval, hogy a gyenge forint jó nekünk - Klasszis podcast
Gáspár András | 2022. július 8. 16:42
Fontos lenne, hogy elinduljon egyfajta szakmai diskurzus arról, hogy van-e még létjogosultsága a gyenge forint politikájának - véli Barlai Róbert. A Klasszis podcast-csatorna műsorában beszélt arról is a tőkepiaci szakember, hogy spekulációs támadás okozhatta a legutóbbi árfolyamrobbanást.
Részvény / Deviza / Áru Ötven éve nem láttunk ilyen pocsék első félévet - megint esik a forint, zuhan a Gazprom
Gáspár András | 2022. július 1. 11:46
1970 óta nem látott pocsék féléven vannak túl a tőzsdék, és a kilátások alapján nincs nagy remény arra, hogy a második félév jobban alakuljon. Mindent beárnyékol a recesszió fenyegető réme; a mai, eurózónára vonatkozó inflációs adat viszont legalább nem lett érdemben rosszabb a vártnál. A forint megint gyengül, a Gazprom részvényei a háború kitörésekor látott szint környékére zuhantak két nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru Csodát várnak Matolcsy Györgyéktől? Újra 400 forintnál az euró
Gáspár András | 2022. június 28. 11:35
Nehéz helyzetben van az MNB, egy nappal az újabb forintárfolyam-mélypont után kell valami olyat mondani a mai kamatdöntő ülésen (vagy az után), ami segíthet megfékezni az egyre inkább elszálló inflációt. A piacon vannak tippek arra, mit kellene tenni, és a forint egyelőre erősödéssel fut neki a délutáni bejelentésnek. A tőzsdék szép pluszban vannak, az energiaszektor egész jól húz - kérdés, hogy most kell-e kivenni a profitot?
Részvény / Deviza / Áru A héten csődöt jelenthet Oroszország - megint esik a forint, 400 közelében az euró
Gáspár András | 2022. június 23. 11:16
A recessziótól való félelem mozgatja a befektetők kezét a piacokon, a Fed elnökének beszédéből az szűrődik le, hogy egyelőre az infláció letörését fontosabbnak tartják, mint a gazdasági visszaesés elkerülését. Nehéz és volatilis idők járnak mostanában a tőzsdéken. Oroszországnak a héten fontos törlesztési határidejei járnak le, egyelőre kérdés, hogy képes lesz-e rendben fizetni a háborúzó állam. Az MNB ma nem nyúlt a kamathoz, a forint esik, 400 közelében jár az euró jegyzése.
Befektetési alapok Nagyon sokan alulbecsülik, mekkora veszély fenyeget a piacokon - interjú
Gáspár András | 2022. június 20. 05:19
A befektetők még nem ismerték fel, hogy milyen nagy esélye van annak, hogy az amerikai gazdaság akár mélyebb recesszióba is süllyedhet – véli Czifra Gábor, az MKB Pannónia Alapkezelő portfóliómenedzsere. Hogyan veszi észre a profi befektető, hogy közeleg a vihar? Milyen befektetéseket választ, ha megfordul a trend és mit kezd a közönségkedvenc Teslával? Honnan tudja, mikor kell elkezdeni vásárolni és kik a példaképei? Interjú.
Részvény / Deviza / Áru Nagy kő esett le a Mol-részvényesek szívéről - hirtelen erősödni kezdett a forint is
Gáspár András | 2022. május 31. 10:01
Úgy tűnik, követik a májusra vonatkozó régi bölcsességet a befektetők az amerikai tőzsdén; Kínából egész jó hír érkezett, az olajembargóról szóló uniós megállapodás miatt pedig kilőtt az olajár és a Mol árfolyama is. A Monetáris Tanács kamatdöntése előtt erősödik az egyébként elég gyengén szereplő forint.
Makro / Külgazdaság Megjelent a rendelet: mától óriási összeget láthatunk tankoláskor, de nem azt kell kifizetnünk
Gáspár András | 2022. május 27. 06:40
A totemoszlopon a hatósági ár lesz, de tankolás közben a nem hatósági árat látjuk majd - a kasszánál a magyar rendszámos autós az előbbit, a külföldi rendszámos az utóbbit fizeti. A rendelet már hatályba is lépett.
Részvény / Deviza / Áru Vérfürdőt hozott a tőzsdén Orbán Viktor bejelentése - zuhan az OTP, tovább gyengül a forint
Gáspár András | 2022. május 26. 09:21
Már Orbán Viktor bejelentése előtt is nagyot zakóztak a bluechipek a budapesti tőzsdén, az újabb különadók hírére pedig a csütörtök reggeli nyitásban hatalmas zuhanás bontakozott ki: az OTP több mint 10 százalékot veszített percek alatt, innen valamelyest korrigált, de elképesztő volt a volatilitás az első percekben. 
Makro / Külgazdaság Hende Csaba simán legyőzte Czeglédy Csabát
Gáspár András | 2022. április 3. 22:51
Ennél izgalmasabb küzdelem ígérkezett Szombathelyen is: Hende Csaba ismét simán behúzhatja Szombathelyet, hiába volt Czeglédy Csaba az ellenfél.
Makro / Külgazdaság Ebben a borsodi billegő körzetben nagyobbat nyerhet a Fidesz, mint 4 éve
Gáspár András | 2022. április 3. 22:30
A szavazatok több mint 70 százalékos feldolgozottsága után sima győzelem néz ki Borsod megye 4. számú választókörzetében.
Makro / Külgazdaság 2018 visszavágóját is elbukhatja az ellenzék Varga Mihály városában
Gáspár András | 2022. április 3. 21:51
Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3. számú, Karcag központú kerületében jelentős győzelem néz ki F. Kovács Sándornak - a fideszes politikus megtarthatja mandátumát.
Makro / Külgazdaság Komoly átrendezés a költségvetésben: Paks II-től pénzt vettek el, 10 milliárdot kap a honvédség
Gáspár András | 2022. március 24. 08:48
Több lépcsőben 50 milliárd forintnál is nagyobb átrendezést hajtott végre a kormány a költségvetésben egy friss rendelettel. A legnagyobb összeg a Honvédelmi Minisztériumnál landolt, támogatják az Ukrajnából érkezettek munkavállalását is.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton nagyon hasít a Richter – ez a fájdalomcsillapító az orosz-ukrán háborúra
Gáspár András | 2022. február 28. 11:38
A Richter oroszországi és ukrajnai kitettsége alacsonyabb, mint valaha, de még így is a forgalom közel 20 százaléka ezekről a területekről származik – a társaság eredményvárakozásait így jelentősen rontja a háború, a nyugat-európai és amerikai piacon várható lendületes emelkedés valamint a Covid-járvány jelentős enyhülése azonban javítja a helyzetet.
Állampapír / Kötvény Kitömjük az államot: áttörte a lélektani határt a magyar lakosság állampapír-állománya
Gáspár András | 2022. február 8. 16:12
Elérte a 10 ezer milliárd forintot a lakossági állampapírok állománya - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.  A friss adatokból jól látszik, hogyan lett 12 év alatt az állam egyik legnagyobb hitelezője a magyar lakosság.
Vásárló Jön az árstop - mennyibe kerülnek majd az élelmiszerek? A Lidl és a Tesco már lépett
Gáspár András | 2022. január 31. 12:37
A KSH közzétette az árstoppal érintett hét alapvető élelmiszer tavaly októberi átlagárát - ezeket azonban csak akkor kell alkalmazni, ha a saját október 15-i árait nem ismeri egy üzlet. A Lidl és a Tesco már biztosan tovább akciózik.
Személyes pénzügyek Mennyit spórolhatunk Orbán Viktor bejelentésével? Itt vannak az első számok
Gáspár András | 2022. január 12. 18:35
A Privátbankár Árkosár-felmérés eredményei alapján megbecsültük, mennyivel kell lejjebb vinniük az árakat februártól az üzleteknek. 4 és 26 százalék közötti áremelést törölhet el a kormány az első számításaink szerint, de van olyan termék, ami olcsóbb lett október óta, ezért egyelőre nem sok értelme van a bejelentett intézkedésnek - ez persze később még változhat.
Részvény / Deviza / Áru Kevésbé félelmetes az omikron, már a nyugdíjakkal is komolyabban tőzsdézhetnek - a benzinár újra a plafonra mászik
Gáspár András | 2022. január 3. 12:21
Egészen szép emelkedéssel kezdték az évet az európai tőzsdék, miután enyhül az omikron-variáns miatti aggodalom - a világgazdaság kilátásai jobbak, mint korábban gondolták volna, ami erősíti a kockázatvállalási kedvet is. A dánok például mostantól nyugdíj-megtakarításokkal is bátrabban rizikózhatnak. Az olaj tovább drágul, a magyarországi tankolás ára újra a plafonra ugrik.
Vásárló 15 éve nem látott áremelkedést hozott az év a boltokban - két jóslatunk is valóra vált
Gáspár András | 2021. december 30. 05:53
15. évére kanyarodik rá 2022-ben a Privátbankár Árkosár-felmérése, ami az idén kicsúcsosodó inflációs folyamatoknak köszönhetően egész évben a figyelem középpontjában állt. A havi rendszerességgel közzétett adatok alapján most éves mérleget vonunk, és megnézzük, melyik élelmiszerek drágultak a legjobban idén és mi lett olcsóbb. Két jóslatunk is valóra vált: az egyik az étolajra vonatkozik, a másik pedig a választási kampányra.
Személyes pénzügyek Megjelent a rendelet a hitelkamatok befagyasztásáról! Rogán Antal diktálja a levelet a bankoknak
Gáspár András | 2021. december 25. 08:56
Nem lehet áthárítani az ügyfelekre a felhalmozódó kamatkülönbözetet, nem csak lakáshitelekre érvényes a kamatstop - hogy a jó hírt hogyan kell közölni az ügyfelekkel, azt Rogán Antal fogja eldönteni.
Részvény / Deviza / Áru Nyárvégi tőzsdei kiárusítás a delta variáns árnyékában - kritikus szintre került a forint és a bitcoin
Gáspár András | 2021. augusztus 23. 11:27
A múlt héten akkorát estek a részvényárak, hogy a delta variáns miatti bizonytalanság közepette sem tehetnek mást a befektetők, minthogy bevásárolnak az olcsóvá vált papírokból. A gazdasági kilátásokról árulkodó BMI-adatok közül az európaiak elég vegyesek lettek, délután az amerikai várakozásokat is megismerhetjük. A forint meglehetősen izmosan várja az MNB holnapi döntését, a bitcoin hónapok óta nem látott magasságokba tört.
Részvény / Deviza / Áru Őrületes profitot hoznak a harmadik oltások - lengyel kormányválság tépázza a befektetők idegeit
Gáspár András | 2021. augusztus 11. 12:04
Miután elfogadták Biden elnök 1000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazó csomagját, újabb csúcsra mentek az amerikai tőzsdeindexek. A Pfizerrel közösen vakcinát fejlesztő BioNTech felfelé módosította bevételi várakozásait, és önmaga fél százalékot adhat hozzá az éves német gazdasági növekedéshez. Budapesten a Magyar Telekomot ünneplik, Varsóban a felbomló kormánykoalíció miatt idegeskednek a befektetők. 
Részvény / Deviza / Áru Egyetlen újságcikk a mélybe lökött egy dollármilliárdos iparágat - áttörés előtt áll a forint?
Gáspár András | 2021. augusztus 3. 12:04
Kínában tovább ütik a techcégeket, most az online játékokat nevezte drognak az állami média egy olyan cikkel, amit pár óra után el is tüntettek - ezzel ismét mélyrepülésbe taszították az árfolyamokat. Budapesten a befektetők értékelik a Richter kiváló gyorsjelentését is, és a Molnak is megelőlegezik a bizalmat. A forint fontos szintet törhet át, a delta variáns miatti aggodalom miatt esik az olajár. Délelőtt piaci körkép.
Befektetési alapok A jó befektetéseket a főnixek és az ESG-improverek körében érdemes keresni – de vajon mi lesz a kamatokkal?
Gáspár András | 2021. június 5. 13:10
A járvány alatt felhalmozott megtakarítások egy részét biztosan költeni kezdik a nyáron az emberek, de a korábban jellemző fogyasztási lázhoz talán nem térnek vissza, javulhat a megtakarítási hajlandóság. A befektetések között előtérbe kerülhetnek a megújulásra képes hagyományos cégek, az ESG-terén fejlődni képes vállalatok és a globális megatrendek. Interjú Vizkeleti Sándorral, az Amundi Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával.
Befektetési alapok Havi 5 ezer forintos megtakarítással is megkaphatjuk ugyanazt, amit 5 milliárddal
Gáspár András | 2021. május 15. 18:12
A Klasszis-díjak közül a legjobb ingatlanalapnak járó elismerést évek óta a Raiffeisen Alapkezelő nyeri el, de a társaság az értékpapír-alapok terén is erős. Idén már a rendszeres megtakarítóknak is kínálnak programot, az ESG-befektetésekkel pedig a hazai élmezőnyt célozták meg. Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly vezető értékesítés-támogatóval beszélgettünk.
Befektetési alapok Lehet úgy is részvénybe fektetni, hogy nem a beszállási ponton stresszelünk
Gáspár András | 2021. május 11. 15:04
A mostani időszak nem a kötvény-típusú befektetéseknek kedvez, a tőzsdéken pedig nagyobb volatilitásra kell felkészülni – csak az aktív befektetési stratégia működhet 2021-ben, de az is jó, ha találunk olyan befektetési alapot, ami leveszi a vállunkról a megfelelő beszállási pont megtalálásának terhét. A jövő pedig egyértelműen a zöld és a felelősségteljes befektetéseké. Interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési igazgatójával.
Részvény / Deviza / Áru Felkenődött a falra a forint, halálkereszt jelent meg az aranyon
Gáspár András | 2021. február 4. 11:30
A piacokon kisebb idegeskedést váltott ki a kínai rövid kamatok emelkedése, de az amerikai gazdaságélénkítő csomag és a tömeges oltásokba vetett remény miatt erősödik a kockázatvállalási kedv. Az aranynak ez nem tesz jót, baljós esemény bekövetkeztét valószínűsítik a technikai elemzők. Kiderült, hogyan hatott az Unicumra a koronavírus.
Részvény / Deviza / Áru Újabb célpontot talált magának a horda - élen jár a budapesti tőzsde, hasít a forint
Gáspár András | 2021. február 1. 11:51
Még mindig csak korlátozottan lehet vásárolni a Robinhoodnál az elmúlt hét sztár- (vagy botrány-) részvényeit, de oldódik a szigor - az internetes fórumon szerveződő kisbefektetők viszont most új prédát találtak maguknak. Az ezüst árfolyama emiatt rakétázik most, az árupiacon azonban sokkal nagyobb fába (vagyis fémbe) vágták a fejszéjüket a traderek. A továbbra is óriási részvénykitettséggel rendelkező nagybefektetők talán most szusszanhatnak egy kicsit. A romló világgazdasági kilátások ellenére pluszban járnak a világ tőzsdeindexei, a hangulatot a vakcinahírek dobták meg.
Közérdekű Mérföldkőhöz értünk: prémium tartalmakat kínál az Mfor és a Privátbankár.hu
Gáspár András | 2021. január 13. 05:04
Sok éve dolgozunk ezért, és most elérkezettnek látjuk az időt arra, amiről már többször írtunk, beszéltünk: a minőségi tartalmainkat előfizetésért kínáljuk olvasóinknak. Cikkeink túlnyomó többsége továbbra is szabadon olvasható marad, de hiszünk abban, hogy a kiegyensúlyozott, sokoldalú, komoly munkával készülő cikkeink elnyerik olvasóink tetszését, és az olyan szakmai elismerések, mint a Minőségi Újságírásért Díj mellett méltónak találtatunk az Ön előfizetésére is.
Részvény / Deviza / Áru Őrület, ami a bitcoinnal történik: 15 százalékos plusz egy nap alatt
Gáspár András | 2021. január 3. 13:04
Folytatódik az őrület a bitcoin piacán: alig 24 órával azután, hogy az árfolyam a történelem során először átlépte a 30 ezer dollárt, most meghaladta a 34 ezer dollárt is. Ez a rali most más: nem csak a kisbefektetők fújják a lufit, már az intézményi befektetők is "digitális aranyat" akarnak.
Vásárló Szédületes hullámvasút a magyar boltokban: mi drágult a legjobban 2020-ban?
Gáspár András | 2020. december 31. 05:01
A koronavírus miatt a kiskereskedelem is rendhagyó évet zár, de a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése a rendkívüli körülmények között is zavartalanul követte az árak alakulását a 13. évadban is. A pánikvásárlások  idején láttuk az első nagyobb áremelkedést az évben, de az igazán durva dráguláshoz nem kellett vásárlói roham: a nyár végén kétszámjegyűre gyorsult az élelmiszerár-emelkedés. Érdekesség, hogy a legnagyobb drágulást és a legnagyobb árcsökkenést is a zöldségosztályon tapasztalhattuk meg 2020-ban.
Részvény / Deviza / Áru Az új koronavírus-törzs miatt lepadlóztak a tőzsdék, esik a forint
Gáspár András | 2020. december 21. 13:36
Miután Nagy-Britanniában új, sokkal fertőzőbb koronavírus-törzs ütötte fel a fejét, a legmagasabbnál is magasabb fokozatra kapcsolták a készültséget Londonban és az ország egy részén, a világ többi része pedig lezárta határait a britek előtt. Eddig az oltásnak örültünk, de tovább már nem tudnak szemet hunyni a tőzsdéken afölött, hogy alapvetően egészen pocsék a járványhelyzet.
Makro / Külgazdaság Oltásra lehet pezsgőzni? Leütötték a csúcsról a forintot
Gáspár András | 2020. december 15. 18:50
A tőzsdei befektetők továbbra is inkább annak örülnek, hogy közeleg a tömeges koronavírus-oltások kora, és nem azon szomorkodnak, hogy milyen pocsék is a mostani járványhelyzet. A magyar jegybank nem okozott meglepetést, a forint mégis elég nagyot gyengült - volt is azonban honnan visszaesni.
Részvény / Deviza / Áru Egy pocsék vacsora utóélete: kilőttek az európai tőzsdék, száguld a forint is
Gáspár András | 2020. december 14. 12:03
Egy katasztrofálisan sikerült vacsora után a tárgyaló felek kénytelenek voltak szembenézni azzal, hogy mi lesz, ha megállapodás nélkül zárul a Brexit folyamata - amit láttak, az elég volt ahhoz, hogy egy utolsó utáni körre mégiscsak leüljenek egymással a felek. Közben a koronavírus-helyzet egyre rosszabb, teljes zárlatot rendeltek el Németországban, a befektetők viszont inkább előre tekintenek - a tömeges oltások küszöbén áll az Egyesült Államok, a napokban Trump elnököt is beolthatják. A forint tovább száguld, fontos szinteket tört át az árfolyam.
Pénzügyi szektor Nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánították az új magyar óriásbank megszületését
Gáspár András | 2020. december 10. 06:34
A kormány közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette az új óriásbank születését.
Részvény / Deviza / Áru Nem Trump lelépése az egyetlen dolog, aminek ma lehet örülni a piacon
Gáspár András | 2020. november 24. 11:22
Trump ujjait egyesével kell lefejteni a kormányrúdról, de lassan csak beletörődik abba, hogy át kell adnia a hatalmat - a befektetők örülnek a bizonytalanság elmúlásának, és a tömeges oltások közeledtével a gyors gazdasági fellendülésben bíznak, amit az USA-ban egy régi ismerős arc pénzügyminiszteri kinevezése is segíthet. Budapesten a CIG vezeti a tőzsdei erősödést, a BUX azonban továbbra is csak oldalazni tud - a forint pedig teljesen beállt.
Pénzügyi szektor A nyugdíjasok netbankolni kezdtek, a lakosság pénzt váltani - mi lesz a magyar bankokkal?
Gáspár András | 2020. szeptember 24. 16:29
Sokkal jobb helyzetben érte a válság a bankszektort és a teljes magyar gazdaságot, mint 2008-ban, ezért annak hatásai sem lesznek annyira megrázóak a hazai bankvezérek szerint. A Közgazdász-vándorgyűlésen kiderült, hogy a lakosság meglepően jól állt át a digitális bankolásra, a hitelmoratóriumért egyelőre nincs tolongás, viszont a megtakarításoknál furcsa folyamatokat is látnak a bankvezérek. A fintechek után most a bigtechek fenyegetik a szektort, a felügyelet védelmében bíznak.
Vásárló Durván elszálltak az élelmiszerárak: 10 százalék fölé került az éves áremelkedés
Gáspár András | 2020. augusztus 10. 06:04
Bár a kosarunkat szinte forintra ugyanannyiért tölthetjük meg most, mint egy hónappal ezelőtt, a kép csalóka: két és fél éve nem mértünk akkora éves áremelkedést a hazai hipermarketekben, mint most augusztusban. A három vizsgált hazai hipermarket mindegyikében legalább 10 százalékkal emelkedett a Privátbankár Árkosár ellenértéke; a vizsgált termékek felénél két, az alma esetében három (!) számjegyű az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Matolcsy kezdte, Varga folytatja - ez a magyar költségvetés egyetlen atombiztos pontja
Gáspár András | 2020. július 17. 06:13
Az már biztos, hogy a tavaly nyáron összeállított 2020-as költségvetésből szinte semmi sem úgy valósul meg, ahogy eredetileg tervezték - a koronavírus mindent felülírt, ilyen környezetben kellett megtervezni a 2021-es büdzsét. Igaz, tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat, általában az eredeti tervek és a tények között jelentős az eltérés. A sok bizonytalanság közepette azonban egy dolog továbbra is sziklaszilárd: az Orbán-kormányok nemzetgazdasági- / pénzügyminiszterei 11 éve mindig elnevezik a költségvetést. 
Vállalat Szembemegy a kormány Lázár Jánossal, megmenekül a bezárástól egy rakás dohánybolt
Gáspár András | 2020. július 16. 06:07
Lázár János az év végén bezáratta volna azokat a kijelöléssel odaítélt dohányboltokat, amelyek olyan városban működnek, ahol van koncessziós pályázat alapján működő trafik is; a kedd éjszakai salátatörvény azonban hatályon kívül helyezte a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos korábbi törvénymódosítását.
Vállalat A kormány beszáll a Lidl építkezésébe - az új korszak nyertesei közé kerül Magyarország?
Gáspár András | 2020. július 14. 10:07
A kormány támogatásával épít újabb logisztikai központot a Lidl 35 milliárd forintból – a költségvetés ebből 1,2 milliárd forintot áll.
Személyes pénzügyek Utazási korlátozás: rengeteg a kétség a horvát nyaralással kapcsolatban
Gáspár András | 2020. július 12. 18:37
A vasárnap bejelentett utazási korlátozás nem érinti Horvátországot - a magyarok egyik kedvenc nyaraló-célpontja szabadon látogatható oda-vissza, hiába ért csúcsra az új fertőzések száma. Arra azonban nincs garancia, hogy ez sokáig így is marad: Gulyás Gergely is utalt rá, hogy heti rendszerességgel átnézik a besorolásokat, de ha kell, akár soron kívül is lépnek. Ha így alakul, elég macerás lesz hazajönni az Adriáról, még ha nem is lehetetlen - de némi kényszerű otthonlétet és plusz költséget be kell majd kalkulálni.
Makro / Külgazdaság Az építőiparban kevésbé fertőzött a koronavírus
Gáspár András | 2020. június 15. 09:11
Áprilisban, a koronavírus tetőzéskor 2,1 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye éves összehasonlításban - az új szerződések állománya még emelkedett is.
Makro / Külgazdaság Térdre rogyott a magyar autóipar áprilisban
Gáspár András | 2020. június 12. 11:04
Megérkeztek a részletes adatok minden idők legnagyobb, a magyar ipari termelést érintő visszaeséséről. A gazdaság motorja, az autógyártás teljesen lefulladt, a teljesítmény tavalyhoz képest 80 százalékkal zuhant - jelenleg nem is a legfajsúlyosabb feldolgozóipari ág Magyarországon a járműgyártás. A nagyobb súlyú ágak közül az élelmiszeripar úszta meg viszonylag jól a járványt, a gyógyszergyártás pedig még növekedni is tudott.
Makro / Külgazdaság Még mindig nagyon drága mulatság Magyarországon bért fizetni
Gáspár András | 2020. június 9. 15:24
A hatóságok együttműködése és a digitális megoldások alkalmazása sokkal hatékonyabbá teszi az adóztatást és növeli a bevételeket, ráadásul az ilyesmiben Magyarország élen jár - derül ki a MAZARS adótanácsadó friss regionális felméréséből. Közép- és Kelet-Európa országai között még mindig Magyarországon a legmagasabb az áfa és a legalacsonyabb a társasági adó; az adóék mértékét illetően pedig az utolsó előtti helyre sikerült csak feljönnünk, vagyis a munkáltató által kifizetett bérnek még mindig jelentős részét veszi el az állam. A válságkezelésben nem voltunk túl bőkezűek, de a cégeknek ennél talán többet jelenthet, hogy sokkal kiszámíthatóbbá vált Magyarország.
Makro / Külgazdaság Változásokat jelentettek be a bértámogatási programnál
Gáspár András | 2020. május 29. 12:10
Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatójára visszatért Müller Cecília országos tisztifőorvos, az ITM államtitkára pedig a bértámogatási program kisebb kiigazításáról árult el részleteket.
Makro / Külgazdaság Több tízezer magyart fertőzhetett meg észrevétlenül a koronavírus
Gáspár András | 2020. május 28. 12:36
Csütörtökön is sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, különösebb izgalmak és Müller Cecília nélkül.
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG