1p

Tőkeerős bankrendszer: üzemanyag van, de útiterv is? Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján a bankvezérek kerekasztalának, melyről a helyszínről, Veszprémből tudósítottunk.

A veszprémi Pannon Egyetemen tartott beszélgetés résztvevői:

  • Egerszegi Ádám, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese,
  • Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, az MKT főtitkára
  • Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke
  • Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója,
  • Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, az MKT alelnöke

A lakossági hitelezés pörög, de a vállalati beruházások a földbe álltak

A beszélgetést Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalékkezelésért felelős alelnöke vezette. Elsőként a banki hitelpiac kettősségét vetette fel: miközben a háztartási szektor esetében elénkülő, aktív növekedés látható, a vállalati és kkv-szektorban egy stagnálás közeli minimális emelkedés látható. Az elmúlt évtizedben a támogatott hiteleknek volt jelentős a szerepe a kereslet alakulásásban. 

Egerszegi Ádám, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: saját ügyfélkörükben nem volt olyan időszak a piacon, amikor a támogatott hitelek ne mozgatták volna meg a vállalkozókat, vállalatokat. Ez beépült a köztudatba - minden alkalommal felmerül, hogy milyen támogatott konstrukció érhető el az adott helyzetben. A beruházási hitelek azonban "földbe álltak", nincs akkora érdeklődés, ami kimerítené a támogatási kereteket. Forgóeszköz-finanszírozásra inkább van igény. Jelentősebb hitelállomány-növekedésre az agrárszektor irányából számítanak - itt a beruházási hitelek esetében is várnak élénkülést.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója arról beszélt: az elmúlt évek - ahogy a világban, úgy Magyarországon sem - a növekedésről szóltak; ilyen környezetben nem meglepő, hogy a vállalati beruházások sem pörögnek. A lakossági hitelezés élénkülésének hátterében a jelzáloghitelezés emelkedése áll, ami a befektetési célú lakásvásárlásoknak köszönhető - véli Hegedüs Éva. Az elérhető állampapírhozamok csökkenése sokakat terelt ebbe az irányba. 

Óriási hitelboomot hoz az Otthon Start

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója elárulta: az Ersténél is abból indulnak ki, hogy 2026-ban sem lesz jelentős emelkedés a vállalati hitelezésben, a lakossági hiteleknél pedig folytatódó élénkülésre számítanak. A Minősített Vállalati Hiteleket fontos elérhetővé tenni a vállalatoknak, innentől rajtuk múlik, hogy igénybe veszik-e.

Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: a CIB-nél a vállaltaok esetében 5, lakosság esetében 10 százalékos emelkedést vártak a hitelezésben 2025-re - ez utóbbit már el is érték, így az év végére 16 százalékos növekedéssel számolnak a lakossági hitelezés terén.

1400 milliárd forint értékű hitelkihelyezést vár az OTP a teljes piacon a jövő év végéig az Otthon Start programtól - árulta el Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az OTP-csoporthoz tartozó Zenga.hu ingatlanportálnál 90 százalékkal nőtt meg a lakáskeresések száma a program hatására. Az 1400 milliárdos összeg egyébként összemérhető a teljes idei lakossági lakáshitel-kihelyezéssel - tette hozzá Jelasity Radován.

Amiben mindenki egyetért: jelentősen drágulnak majd az ingatlanok

Az Otthon Start nélkül is megközelíthette volna a 2000 milliárd forintot a kihelyezett jelzáloghitel-állomány, a programmal együtt pedig át is fogja ezt lépni - mondta Egerszegi Ádám. A jövő évben pedig további jelentős növekedés várható. A lakásárak várható növekedését is próbálják elemezni - minden forgatókönyv 2 számjegyű növekedési ütemet eredményezett egyéves időtávon. A programban meglévő korlátok ezt valamelyest hűthetik, ahogy a lakásépítési projektek beindulása is, de ez csak később jelenhet meg. Hegedüs Éva arra hívta fel a figyelmet: az Otthon Startnak lehet kiszorító hatása más hiteltermékekre. Az új lakások esetében reményei szerint kisebb lesz az áremelő hatás, mint a korábbi támogatási programok esetében.

Jelasity Radován azt emelte ki: a bankszektor az elmúlt hónapokban felelősségteljesen igyekezett mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy milyen hatásokkal járhat az Otthon Start program - így reméli, hogy ha esetleges negatív hatások bekövetkeznek, nem fogja azokat senki felróni a bankoknak.

Wolf László elmondása szerint az OTP Budapesten 20 százalék fölötti, vidéken valamivel 20 százalék alatti lakásár-növekedést vár 2025-ben, ennél 2026-ban csak kevéssel lesz alacsonyabb a drágulás üteme. Ez a meglévő törlesztőrészleteket nem befolyásolja, ezért nem jelent extra kockázatot, de az áremelkedés sokaknak továbbra is megnehezíti majd az ingatlanhoz jutást. 

Kurali Zoltán hozzátette: abban nincs vita, hogy az első lakáshoz jutást segíteni kell, és minden ilyen program hozzájárul ahhoz is, hogy az ingatlanberuházási projektek száma növekedjen. 

Nem lesz abból baj, hogy egyre többet devizáznak a magyarok?

A következő kérdés arra vonatkozott: normális vagy veszélyes folyamat, hogy a banki termékpalettán növekszik az eurós termékek részaránya? A lakossági és vállalati devizabetétek, vállalati devizahitelek aránya is nőtt ugyanis a teljes állományon belül.

Hegedüs Éva szerint ez azt mutatja, hogy az ügyfelek tudatosak, diverzifikálják a megtakarításaikat. A vállalati hiteleken belül pedig azért nő a devizás arány, mert azok a cégek a legjobban hitelezhetőek, amelyek nemzetközi piacon működnek, rendelkeznek devizában történő értékesítéssel. Wolf László hozzátette: drámai mozgást nem látnak az ügyfelek esetében a devizabefektetések irányába - a forintbefektetések kamata vonzó, igaz, valainek ezt majd ki kell fizetnie. Simák Pál nem zárta ki, hogy a devizamegtakarítsok egy része külföldre áramlik - ebben pedig szerepe van a tranzakciók ottani alacsonyabb terheinek.

Jelasity Radován szerint óriási probléma, hogy a monetáris politika eszköztárát értik a profi nemzetközi befektetők, de az egyszerű lakossági befektetők nem - nem értik, hogy egy jegybanki lépés milyen irányba befolyásolhatja a forint árfolyamát, ezért nem tudnak racionális döntést hozni. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy nőjön a forint aránya a portfóliókban. 

A magyar cégek külföldön elért eredménye miatt is hasít a BUX

A bankvezérek kerekasztalán is előkerült az az ábra, amelyet Varga Mihály jegybankelnök délelőtti előadásán bemutatott: egyes lakossági megtakarítási és befektetési termékek éves hozamát vizsgálva az látszik, hogy a forintban tartott befektetések az elmúlt egy évben jobban fialtak, mint a devizában tartottak - akár részvényről, akár állampapírról, akár befektetési alapokról volt szó. 

Wolf László ezzel kapcsolatban elmondta: a lakossági betétek állománya lassan növekedszik, nagyjából az infláció szintjével. A részvényállomány is növekszik, főleg a privátbanki ügyfelek körében - de azért arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb hazai tőzsdei cégek, amelyek a BUX index teljesítményére is hatással vannak, külföldön is aktívak. Az OTP profitjának 70 százaléka külföldről származik - mondta példaként. A BUX emelkedése tehát nem tükrözi egyértelműen a hazai vállalati szektor teljesítményét.

Egerszegi Ádám felhívta a fgyelmet: az idei év megtakarítási piacának növekedése mintegy ezer milliárd forinttal elmarad a tavalyi év azonos időszakának bővülésétől - ezt kezelnie kell a szektornak.  

Mi vár a magyar bankokra? Mennyire kell félni a Revoluttól?

A magyar bankrendszer egy évtizede rendkívül profitábilis - a sajáttőke-arányos jövedelmezőség és más mutatók is pozitív képet mutatnak. Vajon milyen kockázatok és üzleti lehetőségek várnak a magyar bankpiacra? - tette fel a kérdést a résztvevőknek Kurali Zoltán.

Hegedüs Éva szerint a jövedelmezőséget egybek mellett a hitelezés bővülésének dinamikája határozza meg, valamint a hitelezés minősége - az értékvesztés, a nem teljesítő hitelek rátája. Ezekben a Gránit Bank jól áll. Fontos még emellett a költséghatékonyság is.  Az elmúlt évek jó banki eredményeit a magas kamatok, az élénkülő hitelezés segítette. Hegedüs Éva azt is elmondta: a Revolutnak kifejezetten hálás - olyan megoldásokat vezettek be a piacon, amelyeket érdemes követni más szereplőknek is. Igaz, lejt a pálya feléjük, mivel nem vonatkozik rájuk a hazai felügyeleti szabályozás. Azt nagyjából látják, hány ügyfelüknek van Revolut-számlája - és azt is, hogy jóval alacsonyabb összegeket tartanak rajta az ügyfelek, mint "hagyományos" bankjaiknál. Mindenesetre fair versenyt szeretnének, hogy minden magyar piacon működő szolgáltató egyforma feltételekkel működhessen. 

Jelasity Radován kiemelte: túl nagy tempóban emelkednek az adminisztratív, szabályozási terhek. Az új szereplőket figyelni kell, a Lightyeart említette név szerint feltörekvő versenytársként. Az AI elterjedése lehet még érdekes, óriási kihívás a közeljövőben.

Simák Pál azt mondta: a korábbi évekhez hasonló jó eredményeket várnak el továbbra is a bankoktól, pedig sokat változott a működési környezet. Igaz, az eredmény kamatoktól való függése valamelyest csökkent az utóbbi időben, vannak eszközök a kamatok csökkenésének ellensúlyozására. A legnagyobb kihívást költségoldalon látja: költséghatékonyság-növelés mellett kellene új beruházásokat véghez vinni.

Wolf László kiemelte: az OTP évek óta 20 százalék alatti ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) mellett működik - de ez nem a magyarországi tevékenységnek köszönhető, arra ugyanis az adóemelések rányomják a bélyegüket. A külföldi versenytársak mellett a szabályozási, hatósági követelményeknek való megfelelés jelent még terheket.

Egerszegi Ádám a következő évekre alacsonyabb jövedelmezőségre számít, ami miatt a hatékonyság növelésének szükségességét vetíti előre. A digitalizáció és az AI fokozottabb alkalmazása kerülhet így előtérbe.

Drágább lakás, gyengébb forint - mi vár ránk a közönség szerint?

A közönséget több kérdésben is megszavaztatták egy alkalmazás segítségével - a beszélgetés végén ennek eredményeit összegezték. Kiderült, hogy a szakmai közönség

  • 2025. szeptembere és 2026 szeptembere között nagyjából egyenlő arányban 5-15 és 15-25 százalék közötti emelkedést vár az ingatlanárakban;
  • 2026 végére az euróval szemben gyengébb forintot vár;
  • jelentősebb összeget akkor kötne le bankjánál lekötött betétként, ha a betéti kamat elérné a lakossági állampapírok által biztosított hozamot; 
  • a Monetáris Tanács által legutóbb felvázolt forgatókönyvek közül a legnagyobb valószínűséget a vártnál lassabban csökkenő inflációs várakozásoknak adja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG