2p

A politikai műsorvezetővé avanzsált influenszer tavaly októberben két tulajdonostársával jegyeztette be a cégét, de máris végelszámolják. 

Szabó Zsófi műsorvezető, influenszer – akit leginkább már csak a Fidesz DKP-gyűlésein láthatnak – 2025 októberében alapította meg az Eternity.3 Zrt. nevű zártkörű részvénytársaságot két orvossal, Kárász Tamás orrspecialista plasztikai sebésszel és Szuromi András Attila nőgyógyásszal közösen.

Mindhárom alapító azonos arányban, egyenlő tulajdoni hányaddal rendelkezett, az üzlettársak összesen 5,1 millió forint jegyzett tőkét fizettek be. A társaság főtevékenysége vegyes termékkörű kiskereskedelem közvetítése volt, de az alapító okirat további 42 tevékenységi kört is felsorolt, többek között gépjármű-, ruházati-, gyógyszer-, élelmiszer- és illatszer-kiskereskedelmet, könyvkiadást, programozást, futárszolgálatot, reklám- és PR-szolgáltatást, ingatlanhasznosítást, sőt fürdő- és szaunaszolgáltatást is.

Az Opten nyilvános adatai szerint azonban a vállalkozás még egy évet sem működött, ugyanis 2026. február 27-én végelszámolás alá került – szúrta ki a Klasszis Médiához tartozó mfor.

Úgy tűnik, ez a vállalkozás nem jött be
Úgy tűnik, ez a vállalkozás nem jött be
Fotó: MTI

A végelszámolás egyszerűsített módon történik, az esetleges igénybenyújtások határidejének 2026. április 12-t jelölték meg. (Minden bizonnyal semmi köze nincs a dolognak a választásokhoz, de ez egy igen jelentős és meghatározó dátum).

Szabó Zsófinak egyébként van már üzleti vállalkozása: 2021-ben alapította a LANDOO22 Kft.-t, amelynek azóta is egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője. A társaság fő tevékenysége médiareklám, de a cégkivonat szerint a bejegyzett tevékenységi körei között szerepel filmgyártás, előadó-művészet, testedzés, valamint ló- és lóféle tenyésztés is. 2025-ös friss adatok még nem állnak rendelkezésre, de 2024-ben 29,61 millió forint árbevételt és 10 millió forint nyereséget könyvelt el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG