7p

Az amerikai munkaerőpiac bivalyerős, és ebből olyan messzemenő következtetéseket lehet levonni, ami bőven begyűrűzik Magyarországra is: ha a vezető jegybankok még feljebb emelik kamataikat, elveszíti minden vonzerejét a forint. A magyar deviza gyors tempóban négyhavi mélypontra zuhant, ráadásul megint elszakadunk a régiós devizáktól a gyengülésben. A tőzsdénk viszont veri Európa nagy részét pénteken.

Csütörtökön újabb erős adat érkezett az amerikai gazdaságról, mégpedig a munkaerőpiacról - ez alapján úgy tűnik, hogy messze nincs túlzott fékeződés a gazdaságban, a Fed előtt továbbra is van tér a monetáris szigorításra, tehát a kamatemelésre. 

A július 27-ei amerikai kamatdöntés kapcsán a piaci várakozások szerint már 90 százalékos esély van egy 25 bázispontos emelésre, és az azt követő szeptemberi döntés esetében sincs már kizárva egy további kamatemelés, így a kamattető akár az 5,5-5,75 százalékos szintet is elérhetné az idei év során.

Az erősödő kamatemelési várakozások nyomán a New York-i tőzsde főbb mutatói gyengültek csütörtökön, és pénteken ezt a vonalat követi az európai tőzsdék többsége - amelyek elég masszív veszteséggel zárták egyébként az előző napot is. Ma délután fél 3-kor újabb fontos adatok érkeznek az amerikai munkaerőpiacról - ha ezek is a további kamatemelések valószínűségét növelik, akkor a lefelé tartó irány meg is maradhat a tőzsdéken a hétzárásra. A nap közepéhez közelítve mindenesetre nem jelentősek a veszteségek: a nyugat-európai tőzsdeindexek közül a frakfurti DAX és a párizsi CAC40 is csak 0,1 százalékos mínuszban járt 11 óra magasságában. és az indexek a pozitív tartomány felé tartottak. Londonban a FTSE100 0,3 százalékos mínuszban járt ugyanekkor.

Budapest ledolgozza a tegnapi veszteséget?

Bezzeg Budapest: a BUX a felülteljesítők között van pénteken, a magyar vezető részvényindex délre szinte ledolgozta a tegnapi 1 százalékos esést. A vezető részvények közül a tegnap egyedüliként emelkedő Magyar Telekom esik csak, a másik három bluechip viszont erősödik. Az OTP már 2 százalékkal járt feljebb a tegnapi záróértéknél a tőzsdenyitás után két órával, a Mol 0,4, a Richter pedig 0,2 százalékot erősödött.

Itt nézheti meg, hogyan állnak részvényei >>

Kilőttek a kötvényhozamok - 16 éves csúcs is megdőlt

A meglepően erős amerikai foglalkoztatottsági adatra reagálva kilőttek a kötvényhozamok, így a 10 éves amerikai kötvény hozama március óta először került újra 4 százalék fölé, sőt, már a 4,1 százalékos szintet is megközelítette - írta hírlevelében a KBC Equitas. A rövidebb oldali hozamok esetében is jelentős emelkedés volt látható, így a 2 éves kötvényhozamok már 5,1 százalék felett is jártak, 2007 után először. 

Magyarország egy hitelminősítő miatt izgulhat

Péntek este kiderül, változik-e Magyarország besorolása a harmadik nagy hitelminősítőnél: közzéteszi ugyanis felülvizsgálatának eredményét a Standard & Poor’s. Jelenleg a befektetésre ajánlott kategóriában vagyunk, besorolásunk BBB- stabil kilátással. Márciusban a Moody's inkább nem foglalkozott az államadós-besorolásunkkal, a Fitch pedig június 24-én megerősítette osztályzatunkat annak ellenére, hogy náluk egyedüliként (leminősítést valószínűsítő) negatív kilátás is tartozik BBB osztályzatunk mellé. Az alapforgatókönyv szerint az S&P sem változtat a besoroláson pénteken - de természetesen arra is van esély, hogy a hitelminősítő úgy dönt, hogy nem tárgyalja a magyar besorolást, a szuverén osztályzatok felülvizsgálata ugyanis nem kötelező a kitűzött időpontokban.

A nap másik fontos hazai vonatkozású gazdasági hírén már túl vagyunk: az infláció a várakozásoknak megfelelően a 20,1 százalékos szintre lassult júniusban, a maginfláció emelkedésében is látható némi enyhülés.

Ez az adat önmagában nem befolyásolná az MNB által kitűzött kamatpályát, folytatódhat az irányadó kamat 100 bázispontonkénti csökkentgetése - hacsak a forint közbe nem szól...

Gyors tempóban négyhavi mélypontra zuhant a forint

Merthogy a forint egyáltalán nincs jó passzban, és ennek szoros köze van a fentebb említett folyamatoknak is. Nő a további kamatemelések esélye az USA-ban, további kamatemeléseket szorgalmaz az EKB vezére szerint is - így emelkednek az amerikai és európai hozamok és hozamvárakozások. Ennek következtében folyamatosan csökken az a kamatelőny, ami a forintot az elmúlt időszakban vonzóva tette a befektetők szemében - ráadásul ez az előny a másik irányból is szűkül, ha közben az MNB faragja már az egynapos betéti kamatot is. Ha egyre jobb hozamok érhetőek el dollárban és euróban is, akkor elfordulnak a kockázatosabb, gyengébb háttérrel rendelkező devizáktól, így a forinttól is a befektetők - ezért kellett eddig is ilyen magas irányadó kamatot bevállalnia az MNB-nek, komoly kamatterheket véve ezzel a nyakába (és persze a költségvetés nyakába is).

Ennek eredményeként egy viszonylag hosszabb stabil időszak után gyakorlatilag két hete folyamatosan gyengül a forint. Az euró jegyzése 368 forint körüli szintekről indult felfelé, pénteken déltájban pedig már a 388 forintot közelíti az euró árfolyama - de a napi csúcs egy órával korábban 388,5 környékén volt. Ez azt jelenti, két hét alatt 5 százalékot gyengült a forint az euróval szemben. 

Az EUR/HUF alakulása az elmúlt 2 hétben. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső
Az EUR/HUF alakulása az elmúlt 2 hétben. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső

Friss árfolyamokat a Privátbankár Árfolyamkeresőben talál >>

És hogy ebben továbbra is van "magyar-faktor" a nemzetközi hatások mellett, az jól látszik, ha összehasonlítjuk, hogy hogyan teljesítettek júliusban a régiós devizák (lengyel zloty, cseh korona, román lej) az euróval szemben: a forint messze a legnagyobb veszteséget könyvelhette el:

A forint, a zloty, a cseh korona és a román lej árfolyamának alakulása az euróval szemben júliusban. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső
A forint, a zloty, a cseh korona és a román lej árfolyamának alakulása az euróval szemben júliusban. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső

Tőzsdei vegyesvágott

  • A Wood & Company a Mol-részvények célárát 3500 forintról 3590 forintra emelte. Az elemzői konszenzus így 3344 forintra emelkedett a célárfolyam tekintetében - ez több mint 11 százalékkal magasabb a csütörtöki záróárnál.
  • Újabb kibocsátóval bővült a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piaca: a közel 30 éves múltra visszatekintő élelmiszeripari társaság, a Civita Group elsődleges nyilvános kibocsátás (IPO) keretében közel fél milliárd forint értékben vont be tőkét, egyúttal bevezette részvényeit a BÉT Standard kategóriájába. A tőzsdei kereskedés elindítását ünnepélyes csengetéssel üdvözölték a felek a BÉT székházában. 
  • A BMW közzétette, hogy a második negyedévben 11,3 százalékkal több autót adtak el, mint egy évvel korábban. A teljesen elektromos autók forgalma éves szinten 117,5 százalékkal bővült. Az Erste kommentárja szerint a számok talán kicsit kilógnak lefelé az összeurópai gépjármű értékesítési számokból, amelyek inkább 15 százalék fölött alakulhattak, habár csak májusig ismerjük az idei adatokat.
  • Az Erste arra is felhívja a figyelmet: éves alapon 96 százalékkal esett vissza a Samsung profitja a most közzétett második negyedéves gyorsjelentés szerint. A cég 600 milliárd koreai von (kb. 460 millió USD) nyereséget ért el, ami ugyan meghaladta az 531 milliárd vonos várakozást, de így is aggasztónak nevezhető. A vállalat számára a legnagyobb nehézséget a mikrocsipek iránt kereslet visszaesése jelentette.
  • A KBC Equitas arról ír: közel 1,1 milliárd dolláros büntetést szabott ki a kínai központi jegybank az Alibabát tulajdonló Ant Groupra. A hírekre viszont pozitívan reagált az Alibaba részvénye, 4 százalékos pluszba került az árfolyam. Az emelkedés mögött az állhatott, hogy a piac ennél jóval szigorúbb büntetésre számított.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41470 41400 42830 -2,19% 0 0 23 648 236 110 HUF 2026-10-14 17:13:46
MOL 4974 4900 4990 +1,59% 0 0 3 164 930 688 HUF 2026-10-14 17:13:59
MTELEKOM 2656 2600 2658 +2,15% 0 0 1 325 361 520 HUF 2026-10-14 17:05:12
RICHTER 12590 12410 12650 +2,78% 0 0 2 096 074 930 HUF 2026-10-14 17:09:04
OPUS 208 207 217 -3,47% 0 0 55 419 415 HUF 2026-10-14 17:08:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG