A csiga hal, az irodaház meg halgazdaság – méretes adóelkerülés Londonban

A 79 éves Terry Ball, egykor cipőkereskedő, ma pedig önjelölt adókerülési stratéga olyan hálózatot működtet, amely üres irodaházakat alakít át – legalábbis papíron – mezőgazdasági vállalkozásokká, így mentesítve a tulajdonosokat a jelentős üzleti ingatlanadók megfizetése alól.

A The Guardian készített riportot az adóügyi „okosság” létrehozójával, amely egyszerre portré és rendszerkritika: egy különc vállalkozó történetén keresztül mutatja be, milyen könnyen válnak nevetségessé és kijátszhatóvá a törvények, ha kiskapukat hagynak és gyenge az ellenőrzés.

Adóteher

Egy Gordon Brown miniszterelnök által még 2008-ban bevezetett szabálymódosítás értelmében ha egy kereskedelmi épületnek nincs bérlője, akkor a bérbeadónak kell megfizetnie a teljes ingatlanadót.

Ez azt jelenti, hogy egy üres irodával vagy üzlettel rendelkező bérbeadó egy nagyvárosban gyorsan évi több százezer fontot fizethet üzleti adó formájában annak ellenére, hogy nincs jövedelme. Az egyik megoldás az, hogy a bérbeadó olcsón kiadja az irodát egy valódi bérlőnek, aki fizeti az ingatlanadót. A másik az, hogy talál valakit, aki zsebbe fizetett díjazás ellenében vállalja a bérleti szerződés aláírását és az adók megfizetéséért való jogi felelősséget.

Halgazdaság

Ez lehet egy külföldi diák, aki nagy adótartozást tud felhalmozni, mert később elhagyja az országot. Vagy lehet valaki, aki olyan vállalkozást vezet, amely teljes mértékben mentesül az üzleti adók megfizetése alól, például mezőgazdasági vállalkozása van. Ez a kategória – jegyezte meg Ball – magában foglalja a halgazdaságokat is, amit a 2010-es években fedezett fel, amikor egyszer hajnali két órakor adózási útmutatókat olvasott.

A probléma az, hogy egy halgazdaság működtetése egy londoni belvárosi irodaházban igen bonyolult.

Az adóhatósági útmutató apró betűs részében azonban Ball észrevette, hogy a törvénnyel kapcsolatban további pontosítás történt. Az 1980-as évek végén egy miniszter azt állította a parlamentben, hogy a halgazdaság jogi meghatározása magában foglalja „puhatestűek” tenyésztését is, és ez a szabály pedig az osztrigákra is vonatkozik. A miniszter megerősítette, hogy mivel a szárazföldi csigák is puhatestűek, minden olyan vállalkozás, amely emberi fogyasztásra szánt csigákat tenyészt, jogilag halgazdaságnak minősül – és potenciálisan mentesül az üzleti adók alól.

Csigák az adóelkerüléshez

Ball módszerének lényege egy jogtechnikai megoldás: üres irodaházakat bérel a tulajdonosok nevében, majd olyan cégeket jegyez be, amelyek papíron csigatenyésztéssel foglalkoznak. A valóságban a vállalkozásoknak nincs tényleges árbevételük és működő üzleti modelljük: a csigák pusztán kellékek, amelyek jogi alapot teremtenek az adómentességi igényekhez.

Az „okos” vállalkozások londoni helyszínein az érintett irodaházak több szintjén zsákokba, ládákba vagy rekeszekbe zsúfolt csigák sorakoznak, másutt ezer számra fagyasztókban úgynevezett hibernációs állapotban várnak sorsukra. Bár Ball honlapja csigahúst is kínál, a riport semmiféle jelét nem találta annak, hogy a vállalkozás komoly élelmiszeripari tevékenységet folytatna. A csigafarmok inkább kelléktárak, amelyek a törvényi definíció minimális teljesítésével igyekeznek igazolni az adómentességet. A helyszíni hatósági razziák során az önkormányzati tisztviselők gyakran csak néhány zsák csigát és papírokat találnak: minden arra utal, hogy a konstrukció elsődleges célja nem más, mint az ingatlanadó kikerülése.

Vitás ügyek, személyes bosszú

A riport rámutat: a londoni Westminster kerület több száz ezer font bevételtől esett el a Ball-féle cégek miatt. Az önkormányzat több társaságot felszámolt, de a szabályok, valamint a cégek vagyon- és tevékenységmentes struktúrája miatt a tartozások behajtása szinte lehetetlen. A tulajdonosok a konstrukció előnyeit élvezik, míg a tényleges felelősséget a rövid életű vállalatokra tolják át.

Amikor az önkormányzatoknak végül sikerül felszámolniuk ezeket a csalárd cégeket, Ball egyszerűen újakat hoz létre, minimális költséggel és valódi felelősségvállalás nélkül.

Ball motivációját az állammal szembeni csalásra részben életútja is magyarázhatja. A Manchestertől északra fekvő Blackburn városában szegénységben felnövő fiúból cipőkereskedő lett, majd az olasz import révén – saját elmondása szerint – kapcsolatba került a nápolyi Camorrával, amelynek embereivel üzletelt. Ezek az alvilághoz kapcsolódó tapasztalatok, majd későbbi vállalkozásainak csődjei és korábbi cégvezetői eltiltása is hozzájárultak ahhoz a mentalitáshoz, amelyben Ball úgy érzi: az állam ellene van, így jogosnak tartja a visszavágást. A csigafarm-konstrukciót ennek a személyes bosszúhadjáratnak a részének tekinti.

„Jövő hónapban leszek 80 éves, és semmi szarság sincs a nevemen. Mit fognak csinálni?” – mondja Ball kuncogva, amikor arról kérdezik, hogy aggódik-e a büntetőeljárás miatt. „Semmit sem lehet elvenni a semmiből. Az emberek kínzását pedig már abbahagyták.”

Út a „jótékonyság” felé

Ball a riport szerint már tovább is lépett: új projektje „jótékonysági boltokat” hozna létre üres irodaházakban. A módszer a jótékonysági szervezeteknek járó adókedvezményeket használná ki, ehhez csak akár egyetlen napos, jelképes árusítással.

A jótékonysági tevékenység alibijének igazolására létrehozott „boltokat” teletömte silány, importált játékokkal és csecsebecsékkel, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy papíron igazolják az újabb adómentességi konstrukció létjogosultságát, és  ezzel adómegtakarítást hozzanak létre az üres irodák tulajdonosai számára.

Bár a riport nem foglalkozik vele, azért az éremnek két oldala van. Az adóügyi „okosság” nem működhetne megrendelők nélkül. A csigafarm-megoldás működésképtelen lenne, ha nem találkozna az ingatlantulajdonosok adómegtakarítási igényével, amely lehet, hogy nem illegális, de mindenesetre a közteherviselés alóli kibúvást testesíti meg. A szabályozók sem lehetnek mentesek a kritikától, a helyzet felveti az adózási rendszer ésszerűségének, gyakorlatiasságának és nem utolsó sorban társadalmi igazságosságának kérdését is.

Az „okos” megoldások rendszerhibát jeleznek

A Guardian riportja egyszerre szórakoztató és nyugtalanító. Ball története abszurd példája annak, hogyan lehet jogszabályi réseket extrém módon kihasználni, miközben a rendszer gyenge pontjai világosan kirajzolódnak: az önkormányzatok kapacitás- és eszközhiányosak, a törvények pedig túl tág teret engednek a kreatív – vagy cinikus – értelmezésnek.

A csigafarmok nem csupán groteszk jelenségek, hanem tünetei annak a szélesebb problémának, amelyben a közteherviselés alól való kibújás sokkal egyszerűbb, mint amilyennek a törvényhozók valaha is el tudták azt képzelni. Ball vállalkozásai ezért nem csupán egy különc ember extravagáns ötletei: rendszerhibákat lepleznek le, és sürgető kérdéseket vetnek fel a brit adópolitika jövőjével kapcsolatban.