1p

A török külügyminiszter felvázolta a víziót.

Hakan Fidan török külügyminiszter kijelentette: ahhoz, hogy a Hamász lefegyverzése egyáltalán megvalósulhasson, létre kell hozni egy működőképes palesztin közigazgatást és egy előzetesen átvilágított, kiképzett rendőri erőt. Úgy fogalmazott, hogy ennek megvalósítása után véleménye szerint a szervezet kész lesz átadni a Gázai övezet irányítását.

Dohában Fidan úgy fogalmazott: ha ezek az előfeltételek nem teljesülnek, akkor nem reális elvárni, hogy a Hamász a tűzszünet első szakaszában tegye le a fegyvert, ez nem kivitelezhető.

Elmondása szerint a javasolt rendőri erőben nem kapnának helyet a Hamász tagjai, és egy nemzetközi stabilizációs misszió támogatná a működését. Hozzátette, Washington nyomást gyakorol Izraelre, hogy fogadja el Törökország részvételi szándékát a misszióban.

Fidan arra is figyelmeztetett: ha a nemzetközi közösség nem lépteti át a tűzszüneti tervet a következő fázisba, az „óriási kudarcot” jelent majd a világ és az Egyesült Államok számára egyaránt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG