Amióta a klímaváltozás ekkora hatással van a hétköznapi életünkre is, egyre többen döntenek úgy, hogy vacation helyett coolcation legyen a nyári program – a korábban hagyományos tengerparti és nagyvárosi úticélok többségében közel elviselhetetlen a nyár egyre jelentősebb része. Írtam már erről a Világjáró rovatban, a madridi élménybeszámolóban: az olyan, „száraz trópusi” éghajlatú nagyvárosokat, mint Madrid, Athén, Róma vagy épp Budapest, inkább a kora tavaszi, késő őszi vagy akár téli hónapokban érdemes meglátogatni, nyáron pedig hűvösebb úticélokat ajánlott választani.
Többek között ezért vettük július végén Lengyelország felé az irányt – vonattal.
A hálókocsiban csak feküdni lehet – de aludni nem mindenki tud
Éjszakai járatot kerestünk, amely este elindul, lehet rajta aludni, és frissen, kipihenten érkezhetünk a reggeli órákban Varsóba. Ez végül csak részben teljesült. A jegyvásárlás egyáltalán nem egyszerű. Háromfős hálókocsiba próbáltunk három fő részére online jegyet venni úgy, hogy biztosan mindhárman ugyanabba a fülkébe kerüljünk – ebben nehezen értelmezhető hibaüzenetek hátráltattak minket. Emiatt 20. századi megoldásként a Keleti Pályaudvar nemzetközi jegypénztárában a sorszámhúzós, személyes jegyvásárlást választottuk.
Két, rendkívül kedves jegypénztáros és 45 perc számítógép-bűvölés kellett hozzá, de végül a tervezettnél egy nappal korábbi vonatra lett három, papír alapú hálókocsis jegyünk, ugyanabba a fülkébe. Hogy miért nem „adott a gép” a másnapi vonatra jegyeket, az nem derült ki: látszólag hasonlóan értelmetlen hibaüzeneteket látnak a jegypénztárosok is, mint a földi halandók, csak ők sokféle kétszámjegyű kódot is végigpróbálgathatnak a folyamat során, amelyet egy lefűzős mappából kell kinézni.
A vonatjegy végül valamivel drágább lett, mint a repülőjegy lett volna – pedig hónapokkal az utazás időpontja előtt vásároltuk meg.
A vasúti szerelvény több vasúttársaság (a magyar, a cseh és a lengyel) kocsijait továbbította, mi egy lengyel hálókocsiba kerültünk. Ez számunkra egy tiszta, rendezett fülkét jelentett, amelyben három fekvőhelyet alakítottak ki egymás fölött. A legfelső emeletre egy kihúzható létrán lehet feljutni.
A kocsiban tényleg csak feküdni lehet, az ágyakon nincs elég hely a felüléshez, ebben az elrendezésben nincs ülőhely sem a fülkében. Van helyette egy csap és egy mosdókagyló, nagy tükör, elegendő hely a bőröndöknek. A fekvőhely kemény, de ezt inkább pozitívumnak éreztem. Az ágynemű tiszta, egy eldobható törölközőt és egy szappant is kaptunk. Emellett üdítőkből, nápolyiból álló csomag várja az utasokat.
Minden kocsiban egy udvarias utaskísérő is utazik, ő már a bőröndök vonatra emelésében is segít, megadja a fontosabb instrukciókat a világítás és a klímaberendezés működéséről, és felméri az igényeket, hogy ki szeretne sós és ki édes reggelit – ami benne van a vonatjegy árában.
A vonat pontosan indult, és mivel büfékocsi nincs a járaton, az idő nagy részét az ágyban fekve lehet eltölteni. Hogy kellemes ringatásnak vagy zavaró lökdösődésnek éljük meg, amit a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel vasútti infrastruktúra kínál út közben, az meglehetősen egyénfüggő. Ami biztos: aludni csak az fog tudni, aki bírja a zajt, vagy tud füldugóval aludni (amit egyébként akár a vonaton is be lehet szerezni).
A hűtés jól működik, a vonat álomba ringatna, de minden nagyon hangos: a klímaberendezés, a zakatolás, a kocsik fel- és lecsatolása valahol Csehországban, a le- és felszálló utasok az éjszakában.
Ehhez még hozzájön az utazás izgalma – és máris jelentősen csökken az alvással töltött órák száma. A vonat ugyan kevesebb mint 20 percet késett, de az eredeti tervek közül a „frissen, kipihenten” rész nem teljesült maradéktalanul.
Azzal is érdemes számolni, hogy ha fél 9 körül megérkezünk a célállomásra, de a szállásunkat csak délután 3 órakor tudjuk elfoglalni, akkor a vágyott tusolásra, felfrissülésre csak később nyílik lehetőségünk. A csomagot persze a szállodában vagy egy csomagőrzőben le lehet adni, és nyakunkba vehetjük a várost.
Fotó: Klasszis Média / Gáspár András
Modern és szocreál felhőkarcolók, újragondolt ipari épületek
Varsó remek hely: modern, tiszta, rendezett, tágas város, sok zöldfelülettel. Ez részben a sötét múltnak köszönhető: 1945-re gyakorlatilag megsemmisült a lengyel főváros, a második világháború után épült szinte minden.
Szélesebbek a sugárutak, nagyobbak a terek, mint Budapesten, és tényleg rengeteg a közpark, a fa, a valódi zöld terület. A klíma olyan, mint nálunk régebben volt – ezért nem sárgulnak és hullanak a levelek nyáron, nincs kiégve a fű.
Talán azért is van több hely a belvárosban, mert inkább felfelé terjeszkednek: számos magas épület és több felhőkarcoló határozza meg a látképet. Nem csak modern, üveg és acél irodaházak ezek: a Kultúra és Tudomány Palotája, avagy a Pałac Kultury i Nauki szocreál épülete jó tájékozódási pont a belvárosban. Több kiállítás is van az épületben, ezek közül a Neonmúzeumot jó szívvel ajánljuk – a varsói városképet már a hidegháború idején is meghatározó neonreklámok közül sokat begyűjtöttek, amelyek jól bemutatják a marketing ezen formájának történetét, ráadásul Magyarországról származó feliratok is vannak a gyűjteményben.
Ha már a kultúrpalotában járunk, mindenképp vegyünk kombinált jegyet: a 30. emeleti teraszról igazán remek kilátás nyílik a városra. Egyébként több felhőkarcoló tetején is találhatunk hasonló lehetőséget, a sky barokhoz vezető liftek előtt pedig időnként hosszú sorok alakulnak ki.
Fotó: Klasszis Média / Kerényi Judit
A város által kínált látványosságok közül a Kopernikusz Tudományos Központot (Centrum Nauki Kopernik) nem csak gyerekkel érkezőknek ajánljuk: a Csodák Palotájához hasonlító kiállításon rengeteg interaktív eszköz segítségével ismerkedhetünk meg a legérdekesebb fizikai és más tudományos jelenségekkel.
A közelben található a Varsói Egyetemi Könyvtár (Biblioteka Uniwersytecka w Warszawie, BUW) tetőkertje is. Ez egy ingyenesen látogatható városi oázis: növényekkel befuttatott hidak, kanyargó ösvények, pihenőhelyek és kilátópontok váltják egymást. Szép panoráma nyílik a Visztulára és Varsó modern városképére. A kert felső és alsó részét kisebb vízesésszerű csobogó köti össze.
A kontraszt érdekes: a zöldes üveg- és acélszerkezetű könyvtárépületet polkorrekt módon érdekesnek kellene nevezni, hiszen a művészet megítélése sosem lehet egyöntetű– de mivel egy szubjektív élménybeszámolóról van szó, bátran nevezzük rondának.
Fotó: Klasszis Média / Kerényi Judit
Ezzel áll szöges ellentétben a természet lágysága, a jól megtervezett és gondozott zöld felületek, burjánzó növények, a csobogó patak által keltett hangulat. Mindenképp érdemes meglátogatni – kellemes lehet az egyetemistáknak ebben a kertben lazítani.
A közelben ebédtippünk is van. A városban több látványos ipari revitalizációs projekt létezik – ezek közül az egyik az Elektrownia Powiśle. Az 1904-ben épült, majd 2001-ben leállt egykori erőmű 54 ezer négyzetméteres, monumentális téglahomlokzatú csarnokait modern, multifunkciós városi központtá alakították – az üzletek mellett egy különleges food hall várja a látogatókat a világ különböző tájairól származó gasztronómiai élményekkel.
Egy másik ilyen ipari revitalizációs projekt eredménye egy remek éjszakai piac, a Nocny Market, amely a Warszawa Główna vasúti főpályaudvar már nem használt, elhagyatott peronjain kapott helyet – vagány, ipari-cyberpunk hangulat várja a látogatókat.
Fotó: Klasszis Média / Gáspár András
A varsói Praga-Południe városrészben, a mai napig valóban működő E. Wedel történelmi csokigyár-komplexumában található Fabryka Czekolady E.Wedel nem egyszerűen csokoládémúzeum, hanem érzékekre építő élmény: az egykori kakaósilóban kialakított, 8000 négyzetméteres térben a vendégek végigkövethetik a kakaóbab útját a ghánai ültetvényektől a csokoládégyártás és -csomagolás fázisain át a kész termékig.
A háromszintes, interaktív kiállítás bemutatja az 1851-ben alapított, Lengyelország egyik legrégebbi és legismertebb édességmárkájának történetét, a Wedel család örökségét, valamint olyan ikonikus termékek világát is, mint a Ptasie Mleczko csokival bevont mályvacukor. A termék neve magyarul egyébként madártejet jelent, de legfeljebb a habos állagban van némi átfedés a magyar és a lengyel nép azonos nevű édességében.
Fotó: Klasszis Média / Kerényi Judit
A sarki kisbolt, amiről a magyarok csak álmodnak
A varsói mindennapokhoz szorosan hozzátartoznak a Żabka kisboltok: a zöld logós, sűrű hálózatban működő convenience store-ok szinte minden sarkon felbukkannak, és mostanában meglepően sokszor találkozhatunk a vállalkozás nevével a magyar sajtóban is. Nem csak azért lehet ez vonzó a magyarok számára, mert üzletileg sikeres: valóban hiányzik egy ilyen kényelmes, hosszabb nyitva tartásra berendezkedett, meglepően széles termékkínálattal rendelkező, megfizethető, megbízható, tiszta boltokat üzemeltető szereplő a hazai piacról. Szembetűnő a különbség a lengyel és a magyar kiskereskedelmi szektor között – jól látszik, melyik országban ütötték-vágták az elmúlt években a szereplőket mindenféle adminisztratív eszközökkel és közgazdaságilag értelmezhetetlen adóterhekkel, és melyikben nem.
A huszadik századi történelem megkerülhetetlen és kitörölhetetlen emlékei
A könnyedebb városnéző programok mellett nem szabad elfeledkezni Varsó a huszadik századi történelemben betöltött kiemelkedő szerepéről sem. A varsói gettó volt a legnagyobb náci koncentrációs tábor, ahova 460 ezer zsidót zsúfoltak be a németek. Sokakat erről a szögesdróttal és fallal lekerített területről hurcoltak el a halálba a ’40-es évek első felében – ez elől próbált megmenekülni az a néhány száz, gyengén felfegyverzett zsidó ellenálló, akik 1943-ban felkelést robbantottak ki.
A közel egy hónapon át tartó harcok során a németek felgyújtották és lerombolták a teljes 3,4 négyzetkilométeres területet. A helyszín ennek megfelelően ma nem egy összefüggő terület, hanem egyfajta emlékezeti tér: a gettófalnak néhány szakasza maradt csak fenn, de a járdákon sok helyen látható a jelölés, ami arra emlékeztet, hol húzódott a gettó fala.
A korábbi gettó területén áll a POLIN Lengyel Zsidók Történetének Múzeuma – nagyon színvonalas kiállítás mutatja be a lengyelországi zsidóság háború előtti történetét és a huszadik századi eseményeket, amelyek végére a lengyel zsidók közösségét a holokauszt szinte teljesen megsemmisítette. A kiállítás bemutatja azt a dilemmát is, ami Izrael létrejöttéhez vezetett – és amely a mai napig forrongásban tartja a Közel-Keletet.
Érdekesség, hogy éppen augusztus 1-jén jártunk a lengyel fővárosban. A dátum azért fontos, mert 1944-ben ezen a napon a lengyel Honi Hadsereg, az Armia Krajowa mintegy 45 ezer harcosa támadást indított a német megszállók ellen, abban bízva, hogy a közeledő szovjet hadsereg támogatásával még a Vörös Hadsereg megérkezése előtt felszabadíthatják a fővárost. A varsói felkelés a második világháború egyik legnagyobb városi ellenállási akciója volt, amelynek a német túlerő és a szovjetek tétlensége vetett véget.
A polgári lakosság fizette a legsúlyosabb árat: a német megtorlás során több mint 180 ezer ember halt meg, a túlélőket deportálták, a várost pedig módszeresen romba döntötték. A felkelés emléke ma Varsó önképének meghatározó része; többet is megtudhat erről, aki meglátogatja az ennek szentelt Muzeum Powstania Warszawskiegót.
Ez nekünk ezúttal nem fért bele, de augusztus elsején így is átélhettük a megemlékezést: az egész városban piros-fehér kiegészítőkkel, zászlókkal „feldíszitett” lengyelekkel lehetett találkozni, még a szobrok nyakába is kanyarítottak egy lengyel sálat vagy zászlót.
Fotó: Klasszis Média / Kerényi Judit
A városi megemlékezéseken óriási tömeg volt, a csúcsponton pirotechnikai eszközöket is bevetettek a lengyelek, piros-fehér füstben úszott sok helyen a tömeg a híradók szerint. Délután 5-kor pedig az egész város megállt egy percre – a gyalogosok és az autósok is, utóbbiak folyamatos dudaszóval kísérték a megemlékezést, az épületek erkélyeiről lengyel zászlókat lengettek a helyiek.
Fotó: Klasszis Média / Kerényi Judit
Összességében Varsó egy igazán szerethető és élhető, tiszta és rendezett város, tele kulturális és történelmi látványosságokkal. Erős a gasztronómiai felhozatal, könnyen találunk jó éttermeket. A lengyel konyhához könnyen idomul a magyar gyomor, a pierogit gyakorlatilag mindenhol jól csinálják, de sok a jó nemzetközi étterem és virágzik a foodtruck-kultúra is.
Érdemes egy jót sétálni, egy sört felhörpinteni vagy egy koktélt elszürcsölni a Visztula partján; meglátogatni a történelmi belvárost a macskaköves utcáival – de nem érdemes sok időt pazarolni a Kastély téren, azaz a Zamkowy w Warszawién felvonultatott önkéntes zenés-táncos produkciókra.
Fotó: Klasszis Média / Gáspár András
Varsói látogatásunk végén újra vonatra pattantunk – de nem Budapest, hanem Gdansk felé indultunk egy Pendolino vonattal, ami helyenként óránként 200 kilométeresnél is nagyobb sebességgel repített minket a tengerparti város felé, amely szintén tele van történelmi emlékekkel. Nem csak a második világháború tényleges kirobbanásának helyszíne, hanem a 20. századi európai történelemben meghatározó Szolidaritás mozgalom szülővárosa is Gdansk – nemhiába kapta nevét a város reptere Lech Wałęsáról, a Nobel-békedíjas politikusról, aki a közéletbe úgy csöppent bele, hogy a gdanski hajógyári munkások 1980-as sztrájkja és a Szolidaritás mozgalom élére állt. (Lapunk tavaly rövid interjút készített vele – a szerk.) A Balti tenger partján fekvő város hangulatáról többet is megtudhat a Világjáró korábbi cikkéből:
A nyaralás végén Gdanskból Budapestre már repülővel utaztunk vissza – egy kicsit olcsóbban, sokkal gyorsabban, de hozzá kell tenni: minden bizonnyal környezetszennyezőbb módon, mint ha vonattal tettük volna meg a hazautat is. Lehet, hogy a nem is olyan távoli jövőben már ez is fontosabb szempont lesz az utazás megtervezésénél.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
1,5 százalék helyett 2,2 százalékkal bővült a gazdaság. 
