3p
A hazai munkaerőpiacot is elemzi az MNB legfrissebb inflációs jelentése, és amint ez mostanában megszokott, a munkaerőhiány okozza a gondot.

Már ma is komoly gondokat képes okozni a munkaerőhiány Magyarországon, aminél a közeljövőben még rosszabb lehet a helyzet - legalábbis a jegybank legfrissebb előrejelzése szerint. A kormány már most is több eszközt vet be a probléma enyhítésére a közfoglalkoztatási programok szűkítésétől kezdve az ukrán vendégmunkások behozatalán át egészen a nyugdíjasok, kismamák és inaktívak munkaerőpiacra történő visszatereléséig. A Magyar Nemzeti Bank jelentése azonban arra enged következtetni, hogy mindezeknek túl nagy hatása a versenyszféra foglalkoztatására nem lesz hosszú távon. A bővülés mértéke ugyanis folyamatosan lassulni fog a következő években.

A jegybank előrejelzése szerint a versenyszféra foglalkoztatása a következőképpen bővülhet az előttünk álló időszakban:

2018: 1,4%
2019: 0,9%
2020: 0,4%
2021: 0,2%

Mindez létszámra lefordítva azt jelenti, hogy 2021-ben már 10 ezer főnél is kevesebb emberrel bővülne a versenyszféra foglalkoztatása. Vagyis lényegében tényleg elfogynának a munkára fogható magyarok, és elérnénk azt az állapotot, amit Orbán Viktor évek óta hangoztat: mindenki dolgozik, aki akar. Persze, ez a kijelentés a valóságosnál egy ideálisabb állapotra utal, amikor az alulképzettek is megtalálják a számításukat a munkaerőpiacon. Valójában azonban jelenleg ők a legnehezebben foglalkozatható rétege a társadalomnak, holott papíron a munkaerő-tartalék részét képezik, ám foglalkoztatásukhoz átképzésekre lenne szükség.

A jegybank várakozása szerint 2021-re nemcsak a hadra fogható magyarok fogynak el, de a munkaerő-tartalék is korlátja lesz a foglalkoztatás bővülésének. Mint írják, az egyre effektívebbé váló demográfiai korlátok (a munkaképes korúak összlétszámának és kor-nem szerinti összetételének változása) miatt az aktivitás emelkedése  lassul az előrejelzési időszak első  felében, 2020-tól pedig nem folytatódik a munkaerő-kínálat bővülése (1-16.ábra). A demográfiai folyamatok mellett az elmúlt évek dinamikus létszámbővülésével összhangban a potenciálisan   bevonható munkaerő-tartalék historikusan alacsony szintre csökkent, így egyre inkább effektív korlátot jelent a foglalkoztatásbővülés számára.

A  munkaerő-tartalék szűkössége és illeszkedési problémái (a munkaerő nem megfelelő  képzettsége és a munkavállalási mobilitás hiánya) jelentősen megnehezítik a vállalatok létszámbővítési törekvéseit a jegybank véleménye szerint. Noha a közfoglalkoztatottak egy része visszaáramolhat a versenyszférába, ez nemzetgazdasági szinten nem fogja növelni a számokat, a versenyszféra statisztikáját ellenben még igen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG