2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 28 ezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.

Egy 13 éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első 72 óra után. Hatay tartományban pedig egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint 140 órát töltött egy betonlap alatt. Török sajtójelentések beszámoltak egy 70 éves és egy 35 éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is.

A vasárnap kora reggel elérhető hivatalos adatok szerint a hétfői 7-8-as erősségű földrengés következtében 24 617 ember vesztette életét Törökországban és 3574-en haltak meg Szíriában. A sérültek száma meghaladja a 80 ezret.

Minden romokban - emberek egy összedőlt épület előtt a súlyos földrengés után a törökországi Hatayban, 2023. február 08-án. Az áldozatok száma szerda délelőtt már megközelíti a tízezret, rengeteg a sérült a február 6-i két súlyos földrengés után. Fotó: EPA / Erdem Sahin
Minden romokban - emberek egy összedőlt épület előtt a súlyos földrengés után a törökországi Hatayban, 2023. február 08-án. Az áldozatok száma szerda délelőtt már megközelíti a tízezret, rengeteg a sérült a február 6-i két súlyos földrengés után. Fotó: EPA / Erdem Sahin

A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet.

Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek. Eljárás indult 131 ember ellen, aki olyan épületek kivitelezéséért volt felelős, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, 113 ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették 172 ezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy 25 ezer épület súlyosan megrongálódott, sokar sürgősen el kell bontani. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG