5p

Decemberben a bruttó és nettó bérek is 10 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - az egész éves reálbéremelkedés 6,2 százalék lett a KSH friss adatai szerint. A szakértő szerint a decemberi bérnövekedés mértéke rendkívül meglepő - a járvánnyal sújtott év végén nagyobb jutalmakat osztogattak, mint 2019-ben.

10 százalék fölötti bérnövekedés decemberben

A KSH friss adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 449 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 461 700 forint volt 2020. decemberében. A nettó átlagkereset ugyanekkor kedvezmények nélkül 298 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 308 000 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,6 százalékkal nőtt egy év alatt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A KSH felhívja a figyelmet: az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. Enélkül számítva a bruttó átlagkereset 383 300 forintra becsülhető, ez 10,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 

Rendkívüli meglepetés az adat - jó nagy jutalmakat osztogattak az év végén

Az ING gyorsértékelése szerint rendkívüli meglepetést látunk a 2020. decemberi béradatokban. Hasonló ütemű (10,6 százalékos) növekedésre legutóbb júliusban volt példa.

A vállalati szférában átlag feletti, közel 12 százalékos bérnövekedést mutatott ki a KSH. Ez a tavalyi év legdinamikusabb bérnövekedési mutatóját hozta. Ennek részben az lehet az oka, hogy a statisztika a teljes munkaidősök béralakulását veszi figyelembe. A koronavírus második hulláma során azonban ismét egyre többen térhettek át részmunkaidős foglalkoztatásra, így az összetételhatás vélhetően felfelé húzta a béreket. Erre utalhat az is, hogy éves összevetésben az alkalmazottak száma 3,2 százalékkal csökkent, ami rosszabb mutató, mint a novemberi.

Mindemellett pedig az év végi bónuszok is jelentősen hozzájárulhattak az erős bérnövekedéshez. Ez mindenképpen meglepő a 2020-as év gazdasági teljesítményének fényében - írja az ING. A KSH közlése szerint a rendszeres keresetek 10,3 százalékkal nőttek a nemzetgazdaságban, és mivel a teljes bérdinamika ennél magasabb, így valóban elmondható, hogy a prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nagyobb mértékű volt 2020 decemberében, mint egy évvel korábban.

A költségvetési szféra esetében átlag alatti, sőt mérséklődő bérdinamikát látni. A decemberi 7 százalékos év/év növekmény a tavalyi év második leggyengébb havi adata. Ebből már szinte egyértelműen kiderül, hogy az összetételhatás mellett a decemberi bérdinamikát a vállalati szféra nem rendszeres keresetei húzták felfelé.

A béradatok alapján tehát akár azt is gondolhatnánk, hogy minden rendben van a munkaerőpiacon - írja az ING. Ugyanakkor sokkal árnyaltabbá válik a kép, ha ezt a béradatot összevetjük a decemberi hatalmas csalódást keltő kiskereskedelmi adattal. A fogyasztás és a bérnövekedés jelentősen elvált egymástól, ami persze részben jelentheti az óvatossági megtakarítások újbóli erősödését a koronavírus második hulláma következtében, de ugyanúgy azt is jelzi, hogy a valós bérkiáramlás és a rendelkezésre álló jövedelem növekedése a hivatalos bérstatisztikánál jóval mérsékeltebb lehet.

Előre tekintve a 2021-es bérdinamika jelentősen alulmúlja majd a 2020-ban mért átlagosan 9,7 százalékos növekedést. Egyrészt a minimálbéremelés is jóval csekélyebb mértékű idén, másrészt a vállalatok mozgástere is jelentősen beszűkülhetett a költségoldali nyomás és a bevételkiesés miatt - vélik az ING szakértői.

2020-ban 400 ezer fölött volt az átlagos bruttó (jutalmakkal együtt)

A decemberi adat beérkezésével egész 2020-ra is mérleget vonhatunk. Eszerint 2020 egészében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 403 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 414 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 268 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 277 200 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,7, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.  

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 371 000 forintra becsülhető, ez 9,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkereset 2020-ban a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (709 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (250 900 forint). 

A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,3 százalékos növekedése mellett. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG