2p

Farkas Örs korábbi államtitkár, és Hajdu János volt TEK-főigazgató felelősségét is vizsgálják. Jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés gyanúja is megalapozott.

Orbán Viktor volt miniszterelnök, Farkas Örs nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő volt államtitkár, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (volt) főigazgatója és dr. Demeter Tamás a NAV (volt) bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes büntetőjogi felelősségét kell vizsgálni elsősorban az aranykonvoj-ügyben – írja a 444.

A birtokukba került ügyészségi dokumentum szerint nem hallgathatják ki őket tanúként. Farkas Örs és Hajdu János esetében a jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés megalapozott gyanúja megállapítható, gyanúsítotti kihallgatásuk indokolt.

Az ügyészség annyit reagált, hogy a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani, amelyről részletes tájékoztatást fognak adni.

Nagy Gábor legfőbb ügyész arról beszélt: jelenleg két szálon folyik a nyomozás: az egyik a pénzmosásgyanú, a másik az eljárás során történt esetleges visszaélések, szabálytalanságok vizsgálata.

Március 5-én a magyar hatóságok feltartóztatták az ukrán Oscsadbank pénzszállító konvoját az M0-ás autóút alacskai pihenőjénél. A két furgon 27 forint értékben szállított készpénzt és aranyat. Az akció során több törvény- és szabálysértés is történhetett. Az ügy diplomáciai botránnyal járt Ukrajna és Magyarország között, különösen az után, hogy Lázár János egykori miniszter arra utalt: akkor adják vissza a szállítmányt, ha újraindul az olajszállítás a Barátság vezetéken.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG