2p
Komoly tervvel állt elő az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása érdekében azért, hogy döntően csökkentse az Európai Unión belüli évi 50 milliárd eurós áfacsalás mértékét, miközben támogatja a vállalkozásokat és biztosítja az államháztartási bevételeket - közölte Valdis Dombrovskis.

Az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa aláhúzta, az új szabályokra tett bizottsági javaslat arra irányul, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson a tagállamoknak az áfamértékek meghatározása, és a kkv-k gyarapodását elősegítő, kedvezőbb adózási környezet kialakítása terén.

Mint elmondta, a tagállamok által 1992-ben elfogadott közös uniós áfaszabályok túlságosan korlátozóvá váltak, alig néhány ágazat és termék esetében teszik lehetővé a kedvezményes áfamérték alkalmazását. A javaslat nagyobb önállóságot biztosít a tagállamoknak az adókulcsok tekintetében.

A bizottság szerint a kisebb vállalkozások aránytalan hozzáadottérték-adó szabályozásnak kénytelenek megfelelni. A határon átnyúló kereskedelmet folytató vállalkozások 11 százalékkal magasabb megfelelési költségekkel szembesülnek a kizárólag belföldön kereskedőkhöz képest, ami a kisebb szereplőket érinti a leghátrányosabban. Ez gátolja a növekedést, mivel a kisvállalkozások teszik ki az EU-n belüli vállalkozások 98 százalékát.

Kiterjesztik az adószabályokat

A bizottság ezért azt javasolja, hogy több vállalkozás vehesse igénybe az egyszerűbb áfaszabályokat, amelyek jelenleg csak a legkisebb cégek számára elérhetőek. A hozzáadottérték-adóval kapcsolatos megfelelési költségek összességében véve évente 18 százalékkal fognak csökkenni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG