2p
Első lépésként szeptembertől rögtön 15 százalékkal emelkednek az öregségi járandóságok.
(Pixabay)

Klaus Iohannis román államelnök hétfőn aláírta az új nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében két év alatt 70 százalékkal növekednek az öregségi járandóságok. Iohannis ezzel kihirdette a jogszabályt, amely a közlönyben való megjelenést követően hatályba lép. A román parlament június végén szavazta meg az új nyugdíjtörvényt. Az ellenzék bírálta a jogszabályt, mert szerinte hosszú távon nem tartható fenn a jelentős nyugdíjemelés, de egyetlen törvényhozó sem szavazott ellene, 70-en tartózkodtak.

A parlament június végén már másodszor fogadta el a jogszabályt, miután tavaly decemberben is megtette, de akkor a törvény nem állta ki az alkotmányossági normakontrollt, és visszakerült a törvényhozáshoz.

A jogszabály szerint szeptembertől 15 százalékkal nő a nyugdíj, majd a jövő év szeptember 1-jétől a nyugdíjpont - amelynek alapján kiszámolják az öregségi járandóságokat - értéke eléri az 1775 lejt (118 ezer forint). Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak már a jövő év őszén több mint 60 százalékkal magasabbak lesznek a jelenleginél, és 40 százalékkal meghaladják a szeptember 1-jén megemelt járandóságot.

Iohannis az elmúlt hónapokban többször élesen bírálta a kormányt amiatt, hogy populista intézkedéseket hoz, felelőtlen bér- és nyugdíjemeléseket hajt végre csak azért, hogy megőrizze hatalmát, nem törődve a hosszú távú gazdasági következményekkel. Az idei első negyedévben 1227 lej (82 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG