2p

Erről a lett külügyminiszter beszélt a ramsteini találkozót követően.

A három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – külügyminisztere szombaton felszólította Németországot, hogy „már mostantól” szállítson Leopard nehézharckocsikat Ukrajnának, hogy segítsen megállítani az orosz agressziót. Erről Edgars Rinkevics, a lett diplomácia irányítója számolt be a Twitter közösségi oldalon. Azt írta, hogy „mi, a lett, az észt és a litván külügyminiszter arra kérjük Németországot, hogy azonnali hatállyal biztosítson Leopard harckocsikat Ukrajnának”. Hozzátette, hogy „erre azért van szükség, hogy megállítsuk az orosz agressziót, segítsük Ukrajnát és gyorsan helyreállítsuk a békét Európában”. Hangsúlyozta egyben, „Németországnak mint vezető európai hatalomnak különleges felelőssége van ebben a tekintetben”.

A németországi Ramsteinben tartott találkozón Ukrajna szövetségesei pénteken jelentős új fegyverszállításokat jelentettek be az országnak. A nehézharckocsik szállításáról azonban nem sikerült megállapodniuk. A hírt csalódottan vette tudomásul Kijev, amely sürgette a harckocsik küldését.

A tanácskozást vezető Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az ülés utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy igen átfogó és ütőképes támogatási csomagról egyeztek meg, amelynek révén Ukrajna első alkalommal kap nyugati gyártmányú modern harckocsit. Ez a brit Challenger 2, amellyel Nagy-Britannia támogatja Ukrajnát.

A világ legerősebb harckocsijának számító német Leopard 2 ügyéről azonban még nem egyeztek meg – tette hozzá a Pentagon vezetője.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozás szünetében tett sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard 2-k állományát, és az Ukrajnát támogató partnerekkel együttműködve a lehető leghamarabb döntenek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG