1p
A britek fele egy mostani népszavazáson arra adná voksát, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Unióból és mindössze harmaduk szavazna a brit uniós tagság fenntartására - írja a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap megbízásából készült felmérés kimutatta, hogy a brit választóknak pontosan az 50 százaléka a kilépésre, 33 százalékuk a bennmaradásra szavazna. A bizonytalanok aránya 17 százalék. David Cameron brit miniszterelnök a múlt hónapban jelentette be, hogy a brit választók öt éven belül népszavazáson dönthetnek Nagy-Britannia uniós tagságának jövőjéről. Cameron januári beszédében közölte, hogy a londoni kormány újra akarja tárgyalni viszonyrendszerét az Unióval, azzal az elsődleges céllal, hogy több sarkalatos kérdésben a döntési jogkör visszakerüljön a brit parlamenthez.

A miniszterelnök szerint ha erről megszületik a megállapodás, azt a brit kormány népszavazásra terjeszti a 2015-ben kezdődő következő parlamenti ciklus első felében, és a választóknak arról kell majd dönteniük, hogy a kialkudott új viszonyrendszer feltételei alapján továbbra is az Európai Unióban kívánják-e látni Nagy-Britanniát, vagy inkább kiléptetnék az országot a közösségből. A Financial Times felmérése kimutatta, hogy a kilépést pártoló 50 százaléknak mindössze a 12 százaléka változtatna biztosan szavazási szándékán, ha Cameronnak sikerülne megegyeznie Brüsszellel a brit kormány által kijelölt döntési hatáskörök "hazatelepítéséről" és az EU-hoz fűződő új viszonyrendszerről.

A brit választók több mint kétharmada attól sem tart, hogy a brit gazdaság megsínylené Nagy-Britannia uniós tagságának feladását. A felmérésbe bevontak 33 százaléka szerint a gazdaság még erősödne is a kilépés után, további 37 százalék szerint nem lenne hatása Nagy-Britannia gazdasági teljesítményére annak, ha az ország otthagyná az uniót. A megkérdezettek 31 százaléka vallja azt, hogy Nagy-Britannia gazdaságilag meggyengülne a kilépéssel.

A Financial Times megbízásából készült felmérés tanúsága szerint a referendumra tett ígéret önmagában is igen népszerű: a megkérdezettek 50 százaléka támogatja a kezdeményezést, és mindössze 21 százalékuk veti el. A brit miniszterelnök az erőteljesen euroszkeptikus tory jobbszárny nyomásának engedve ígérte meg a népszavazást a tagságról, jóllehet korábban még ellenezte az olyan - a brit politikai zsargonban "in or out" (maradni vagy kilépni) néven meghonosodott - referendum-változatot, amely egyértelműen azt a kérdést teszi fel, hogy a brit választók az Unión belül vagy kívül szeretnék-e látni hazájukat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG