2p

Spanyolország 400 eurós (158 ezer forint) havi támogatást biztosít a rászoruló ukrán menekülteknek.

A spanyol befogadásért, társadalombiztosításért és migrációért felelős minisztérium honlapján kedden megjelent közlemény szerint a közvetlen támogatásra azok jogosultak, akik rendelkeznek ideiglenes tartózkodási engedéllyel, melyet a spanyol kormány soron kívül biztosít az ukrajnai háború elől menekülőknek, és amellyel hozzáférnek az egészségügyi, valamint szociális ellátáshoz, az oktatáshoz, és lehetőséget kapnak a munkavállalásra - írja az MTI.

Barcelonában is így van. Fotó: Depositphotos
Barcelonában is így van. Fotó: Depositphotos

A szaktárca közleményében hangsúlyozta: eddig 130 ezer ukrán menekült érkezett Spanyolországba, többségük rendelkezik saját anyagi forrásokkal, valamint számíthat családi, baráti támogatásra is, ám vannak olyanok, akiknek jelenleg nincs meg a megélhetéshez szükséges pénzügyi háttere.

Ők a támogatást legfeljebb fél évig vehetik igénybe, amely további 100 euróval növekszik gyermekenként - derült ki a közleményből.

A spanyol kormány az intézkedésre 52,8 millió eurót különített el hétfői ülésén, emellett további 30 millió euróról döntött a tartományok számára, hogy javítsák a ukrán menekültek ellátását, többek között a lakhatás vagy az oktatás területén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG