3p

Lukasenka fehérorosz elnök az egyre inkább elmérgesedő határválságra adott lengyel, litván és EU-s válaszokra lengette be a Jamal-gázvezeték elzárásának lehetőségét.

Minszk válaszolni fog az Európai Unió bármilyen új büntetőintézkedésére vele szemben, akár az Oroszországból az EU-ba tartó fehéroroszországi földgáztranzitot is leállíthatja - jelentette ki csütörtökön, november 11-én Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.

„Mi fűtjük Európát, de azzal fenyeget bennünket, hogy lezárja a határát velünk. És mi van, ha mi pedig a gázszállítást állítjuk le? Ezért azt ajánlom a lengyel és a litván vezetőknek, valamint a többi meggondolatlan embernek, hogy gondolkodjon, mielőtt beszél”

– jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség beszámolója szerint az elnök, ezzel a Fehéroroszországon keresztül haladó Jamal-Európa gázvezetékre utalva.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte szerdán, miután Washingtonban tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel, hogy az EU a jövő héten újabb szankciókat vezet be Fehéroroszország ellen. Hozzátette, hogy a korlátozások magánszemélyekre és szervezetekre is vonatkoznak majd. Hírügynökségi információk szerint az EU mintegy 30 személyt és szervezetet, köztük Uladzimir Makej fehérorosz külügyminisztert és a Belavia nevű fehérorosz légitársaságot is célba veszi az intézkedésekkel.

A fehérorosz külügyminiszter közölte egy csütörtöki interjújában, hogy az Európai Unió nem hajlandó tárgyalni Minszkkel az Unióval közös határon tapasztalható migrációs válságról.

Az EU tavaly a felére csökkentette a Fehéroroszországnak határ menti infrastruktúrájának megerősítésére és migrációs fogadópontok kialakítására addig adott pénzügyi támogatását. Minszk erre válaszul úgy döntött, hogy nem tartja be az illegális migránsok visszavételéről az Unióval fennálló megállapodását – fejtegette Makei.

„Javasoltuk az EU-nak, hogy tárgyaljunk erről, de elutasították, majd többször újra javasoltuk ezt, de továbbra sem kaptunk pozitív választ” - jelentette ki a külügyminiszter, hozzátéve, hogy szerinte a jelenlegi válság az EU „meggondolatlan politikájának következménye”, mert Brüsszel „hívta a menekülteket”, és kijelentette, hogy kész fogadni őket. „Minszknek az az érdeke, hogy a lehető leggyorsabban megoldjuk ezt a válságot” -szögezte le.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük az iraki Kurdisztánból, de Szíriából és afrikai országokból is jönnek, köztük nők és gyerekek. A helyzet hétfő óta különösen súlyossá vált. Ezért Lengyelország a határt már védő rendőrök és határőrök mellé 15 ezer katonát is kivezényelt. Az Európai Unió azzal vádolja Minszket, hogy ő szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul az ellene elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG