3p

Erről az új francia miniszterelnök beszélt. Jean Castex szerint ehelyett célzott intézkedéseket vezetnének be, melyekkel megóvhatnák a gazdaságot.

Az új francia miniszterelnök, Jean Castex kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét általános karantént vezet be a kormány, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány Franciaországban. Jelezte azt is, hogy a járvány második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet.

"Nem csinálunk még egy olyan karantén, mint amilyet márciusban" - fogalmazott kedden a miniszterelnök a BFM hírtelevízióban. "A teljes karanténnak szörnyű következményei vannak, emberileg és gazdaságilag is, ezért célzott intézkedések lesznek a járvány második hulláma esetén, amelyekre szavai szerint felkészül a kormány. "Nem tudunk elviselni gazdaságilag és szociálisan még egy olyan teljes és általános karantént, mint amilyet átéltünk" - hangsúlyozta Jean Castex.

Elmondta azt is, hogy vasárnap a Brazíliával határos Francia Guyanára látogat, ahol még nem tetőzött a járvány. "Guyanára megyek, mert mint láthatták (a televíziókban), ott rosszul áll a helyzet" - ismerte el a miniszterelnök. A francia kormány már több mint 130 egészségügyi dolgozót küldött a tengerentúli francia megyébe, hogy segítsék a betegek ellátását. A 200 ezer lakosú dél-amerikai megyében csak két kórház van.

Ősszel jön, elkerülhetetlenül

Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója eközben a Le Figaro című napilapban megjelent interjúban elkerülhetetlennek nevezte, hogy a járvány ősszel új erőre kapjon Franciaországban. "Nem tudunk mindent ennek a még mindig jelenlévő vírusnak a szezonális változásáról" - mondta a szakember.

"A teljes államapparátus és a szakemberek a jelenlegi járványgócok kezelésén dolgoznak, és felkészülnek a járvány megerősödésére ősszel vagy télen. Azt kell megérteni, hogy a mi viselkedésünkön múlik a járvány megugrása: ha el akarjuk kerülni, akkor mindenkinek továbbra is be kell tartania az egészségügyi szabályokat, a higiéniai intézkedéseket, a fizikai távolságtartást, a maszkviselést, főleg amikor zárt térben közel vagyunk egymáshoz" - hívta fel a figyelmet Jérome Salomon.

"Ha a helyzet romlani kezd, több kockázatkezelő intézkedés is a rendelkezésünkre áll: helyi tájékoztatás, a legveszélyeztetettebbek védelme, az egészségügyi intézkedések megerősítése, mozgáskorlátozási intézkedések bevezetése például" - tette hozzá.

A járványügyi igazgató elmondta: Franciaországban hetente csaknem 300 ezer szűrést végeznek, a kijárási korlátozások feloldása óta 2 millió embert teszteltek, és ezáltal a járvány alakulásáról pontos kép alakult ki. A SARS-CoV-2-vírus úgynevezett reprodukciós rátája - Guyanát leszámítva - jelenleg 0,94, ami azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan 94 embernek adja tovább a vírust.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja volt: csaknem 30 ezren vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, de az elmúlt két hétben húsz alá csökkent a halálos áldozatok napi száma. Kórházban kedd este 7594 fertőzöttet kezeltek, akik közül 538-an voltak lélegeztetőgépen. Az áprilisi tetőzéskor több mint 7200-an voltak az intenzív osztályokon, de azóta folyamatosan csökken, a két hónapig tartó nagyon szigorú általános karantén fokozatos feloldása után sem indult emelkedésnek a betegek száma. Az egészségügyi hatóságok a karantén vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG