Az olasz gazdaság 0,2 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest az Istat statisztikai hivatal kedden ismertetett végleges adatai szerint. A tavalyi harmadik negyedévben is 0,2 százalékos gazdasági növekedést jegyeztek fel.
Olaszországban egyebek között a fogyasztási kiadások 0,9 százalékkal csökkentek, a tőkebefektetések 2,4 százalékkal nőttek, az import 0,2 százalékkal, az export 1,2 százalékkal nőtt.
Éves viszonylatban Olaszország GDP-je 0,6 százalékkal nőtt a tavalyi negyedik negyedévben, ami jobb a korábban ismertetett nem végleges 0,5 százaléknál. A harmadik negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye éves összevetésben.
Az Istat március elején azt közölte, hogy az olasz GDP tavaly 0,9 százalékkal nőtt. A kormány az idei évre 1,2 százalékos bővüléssel számol. Szakértők várakozásának átlagában 0,7 százalékos gazdasági növekedés szerepel 2024-re.
(MTI)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.


