2p
Lojalitásáról biztosította az amerikai hírszerzői közösség Donald Trumpot.
(MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

Az amerikai hírszerzés csúcsvezetője közleményében biztosította Donald Trump megválasztott elnököt az amerikai hírszerzői közösség lojalitásáról. James Clapper szokatlan közleményben nyújtott békejobbot a megválasztott amerikai elnöknek és biztosította: a hírszerzői közösség készen áll arra, hogy segítse. Clapper ezen felül ismételten kifejtette fenntartását arról a kiszivárogtatásról, miszerint Oroszországnak terhelő dokumentumai lennének Trumpról.

A közlemény szerint Clapper személyesen fejezte ki sajnálatát a sajtóban megjelenő kiszivárogtatások miatt. Mindketten egyetértünk, hogy ezek rendkívül romboló hatásúak és kárt okoznak nemzetbiztonságunknak – tette hozzá.

Nem hiteles a dokumentum

A 35 oldalas dokumentumot a Buzzfeed nevű baloldali hírportál hozta nyilvánosságra, amelyben arról esik szó, hogy Oroszországnak állítólag terhelő és zsarolásra alkalmas dokumentumai lennének Donald Trumpról. A komoly amerikai lapok visszautasították a korrupcióról és perverz szexuális viselkedésről szóló dokumentumok közlését - éppen azok megbízhatatlanságára és ellenőrizhetetlenségére hivatkozva,  egyedül az elnökválasztási kampányban mindvégig nyíltan Trump ellen kampányoló CNN hírtelevízió vállalkozott erre.

Trump Twitter-üzenetében cáfolta a Buzzfeed dokumentumait. A hírszerző szerveknek soha nem lett volna szabad megengedniük, hogy ezeket a hamis híreket kiszivárogtassák a nyilvánosságnak. Még egy utolsó lövés rám. A náci Németországban élünk? – írta.

A megválasztott elnök sajtószóvivője épp ezért nem engedte meg a CNN tudósítójának, hogy kérdéseket tegyen fel.  A hírtelevízió újságírója válaszul végig kiabált és pár percre zűrzavarba fullassztotta a sajtóeseményt.

Clapper szerint a kiszivárogtatott dokumentum nem a hírszerzői közösség produktuma, s nem a hírszerzési igazgatóságtól került ki. Trump későbbi Twitter-üzenetében ismét élesen bírálta a CNN-t és leszögezte: Az egész hamis és kitalált jelentés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG