3p

Az ipari termelésünk összességében 30,7 százalékkal csökkent májusban a járványhelyzet miatt.

Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 27,6 százalékkal csökkent - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz viszonyítva 15,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban. Az év első öt hónapjában a termelés 13,8 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Májusban a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene. Kiugró visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.

Kommentár

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a legfrissebb adatokat kommentálva azt mondta: „A májusi adat nem jelent meglepetést, negatív eredményt vártunk, de a 30 százalékosnál valamivel kisebb hanyatlásra számítottunk. A javulás annak köszönhető, hogy ebben a hónapban sok olyan üzem elindult, amelyek a járvány miatt elrendelt áprilisi korlátozások eredményeként leálltak, de a termelés szintje még bőven elmaradt a szokásostól. Vagyis az újraindulás lassabbnak tűnik a korábban vártnál.” Hozzátette: „Havi szinten közel 16 százalékos volt a növekedés májusban, de ez is csak azt jelzi, hogy megkezdte a visszakapaszkodást a szektor. A 2015-ös szinttől ugyanis még mindig több mint 15 százalékkal maradt el a termelés.”

Májusban minden alágazat teljesítménye visszaesett éves szinten, ezek közül az autógyártás most is nagyon gyengén szerepelt. Mindezek arra utalnak, hogy a jelentős hátrány ledolgozása hosszabb folyamat lesz. Szerinte júniusban is javuló teljesítmény várható, mivel már a teljes hónapban nyitva voltak az üzemek, de számos alágazat vélhetően nem érte el járvány előtti kihasználtságot. Így csak a hátrány további mérséklődésére lehet számítani júniusban.

A következő hónapokról Németh Dávid azt mondta: „Még mindig jelentős a bizonytalanság, a külföldi kereslet sem állt helyre, sőt, a járvány nemzetközi terjedése miatt nehéz megmondani, hogyan alakulhat az exportkereslet” – mondta a K&H szakembere. Az ipari teljesítményt a külföldi kereslet mellett a belső fogyasztás határozza majd meg. A mostani kilátások szerint az év egészében akár két számjegyű lehet a visszaesés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG