2p

A koronavírus két évvel ezelőtti kitörése óta a legkisebb számban növelték májusban a foglalkoztatottak számát az amerikai magánvállalatok.

Az idén májusban a járványvédelmi korlátozások két évvel ezelőtti bevezetése miatt bekövetkezett több milliós munkahelyvesztés óta a legkisebb mértékben növekedett a foglalkoztatás az Egyesült Államok gazdaságának privátszektoraiban az Automatic Data Processing, Inc. (ADP) személyzeti és nyilvántartási szolgáltatásokat nyújtó vállalat kimutatása szerint.

A foglalkoztatottak számának a májusi növekedése már nagyjából megfelel a járvány előtti szintnek.     

Az Egyesült Államokban a magánvállalkozások májusban 128 ezer munkavállalóval növelték foglalkoztatottjaik számát, ami a legkisebb növekedés a 2020 márciusában a járványvédelmi korlátozások miatt bekövetkezett "nagy munkahelyvesztés" óta. Akkor áprilisban 19,56 millióval csökkent a foglalkoztatottak száma, majd a következő két hónapban 3,1 és 4,3 millióval nőtt. Azóta havi 200-800 ezer között mozgott a havi felvételek száma.

A felvett alkalmazottak számának májusi növekedése elmarad az előző havi 202 ezertől és az elemzők által várt 300 ezertől is.

Az építőiparban például 2 ezerrel kevesebb embert alkalmaznak. Fotó: Pixabay
Az építőiparban például 2 ezerrel kevesebb embert alkalmaznak. Fotó: Pixabay

A termelőiparban 24 ezerrel, a szolgáltatóipari szektorban 104 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, az építőiparban 2 ezerrel csökkent, a feldolgozóiparban 22 ezerrel nőtt, a bányászatban 5 ezerrel emelkedett. A szolgáltatóiparban a legnagyobb számban, 46 ezerrel az oktatási és egészségügyi ágazatban nőtt az alkalmazottak száma. Csökkenés csak az informatikai szolgáltatások terén volt, 2 ezres.

A több mint 500 alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatok 122 ezerrel járultak hozzá a növekedéshez, az 50-499 alkalmazottal dolgozó középvállalatok pedig 97 ezerrel. Az 1-49 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalatok viszont 91 ezer alkalmazottat bocsátottak el.

"A szűkös munkaerőpiaci kínálat és a megemelkedett infláció következtében az alkalmazottak számának a havi növekedése közelebb került a járvány előtti szintekhez. A munkaerő-felvétel növekedési üteme minden iparágban mérséklődött, míg a kisvállalkozások továbbra is aggodalomra adnak okot, mivel nehezen tudnak lépést tartani az utóbbi időben fellendülő nagyobb cégekkel" - mondta Nela Richardson, az ADP vezető közgazdásza.

(MTI) 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG