4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az operatív törzs mai tájékoztatóján szó esett a járványgörge enyhe emelkedéséről, a brit mutáns előretöréséről, a kínai vakcinával együtt megérkezett dokumentációról, s arról is, hogy idén, úgy tűnik, elmarad az influenzaszezon.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs központi ügyeletének helyettes vezetője arról számolt be, hogy a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt az elmúlt 24 órában 144 fővel szemben jártak el, míg a 10 ezer főnél nagyobb településeken 116 fővel szemben. A tömegközlekedési eszközökön ugyanezért 6 fővel, a kereskedelmi üzletekben 20 fővel szemben intézkedtek. A kereskedelmi szálláshelyeken ezidáig 828 esetben jártak el szabályszegés miatt, ebből 214 esetben a tulajdonos felelőssége volt megállapítható.

Már Magyarországon van az 550 ezer adag kínai vakcina. Fotó: Depositphotos
Már Magyarországon van az 550 ezer adag kínai vakcina. Fotó: Depositphotos

Tegnap a vendéglátó üzletekben nem szegték meg a szabályokat, viszont 325 fővel szemben intézkedtek a kijárási tilalom és közterületi szabályok megszegése miatt.

67 fő szabálytalankodott a korridorokon, 8372 esetben végeztek helyszíni ellenőrzést a hatósági házi karanténban, és 3051 esetben rendeltek el új karantént.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kijelentette:

A járvány nem enged a szorításból.

A napi járványügyi adatok szerint 1548 fővel emelkedett a fertőzőttek száma, és 94 beteg halt meg. Jelenleg 4014 fő kórházban van, közülük 321-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília szerint több, mint két hete szinte állandóan vagy enyhén emelkednek ezek a számok, ami nem jó. Ezért - tette hozzá - amíg több országban különböző enyhítő-megszorító intézkedéseket vezetnek be, addig Magyarország következetes védekezést hajt végre. Csak óvatosan, fokozatosan lehet majd megkezdeni a lazítást, de csak akkor, ha javulnak a járványügyi adatok. Egyelőre azonban nincs itt ennek az ideje, véli az országos tisztifőorvos.

A beoltottak száma fokozatosan növekszik, minden vakcinát felhasználnak a lehető legrövidebb idő alatt.

Az oltásokban van a legnagyobb reménységünk, sajnos a nyájimmunitástól még messze vagyunk

– mondta.

A környezetegészségügyi adatok is arra figyelmeztetnek, hogy óvatossággal kell  eljárnunk, mert a hatodik héten is tovább növekedett a szennyvízekben a koronavírus örökítőanyagának a koncentrációja.

A brit mutánst 193 főnél mutatták ki Magyarországon eddig. A fertőzöttek átlagéletkora 51 év, a legfiatalabb 6 éves, a legidősebb 94 éves. Ebből 8 főt lehetett beazonosítani, akik külföldön jártak, tehát az esetek többsége nem hozható összefüggésbe utazással, azaz közösségi terjedésről van szó. Brazil és dél-afrikai mutánst még mindig nem azonosították hazánkban.

Tegnap megérkezett az 550 ezer adag kínai Sinopharm-vakcina, vele együtt a dokumentáció is, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei jelenleg is tanulmányoznak, és nyilvánosságra fogják hozni. A kínai vakcina már több mint 12 országban használatos, és több millió embert oltottak be vele. A vakcinák egyébként elenyésző mennyiségben okoztak eddig hazánkban mellékhatást vagy szövődményt.

Az, hogy mikor kezdődhet a kínai oltás, attól függ, mit találnak a dokumentációban

– jelentette ki Müller Cecília.

Folytatódik az ütemterv: a regisztrált legidősebb személyek oltása az oltópontokon Pfizerrel és Szputnyikkal, a 60 év alatti krónikus betegek oltása AstraZenecával történik. Az idősotthonokban újra oltanak, és az egészségügyi dolgozók második körös oltása is zajlik.

Jelenleg 348 927 főt oltottak be már legalább egyszer, közülük 134 824 fő kapta meg a második vakcinát.

Újságírói kérdésekre elhangzott, hogy:

  • alapvetően nem lehet kérni az otthoni oltakozást, de ha a háziorvos jelzi, hogy valaki nem tud eljutni sem az oltópontra, sem a háziorvosi rendelőbe, akkor sor kerülhet erre is.
  • az autoimmun betegség önmagában nem ellenjavallt az oltással kapcsolatban, de minden esetben egyénileg kell róla dönteni az orvosnak.
  • hihetetlenül kevés influenzás eset van az idén, szinte ki lehet jelenteni, hogy az idei influenzajárvány elmaradt, bár 5100 influenzaszerű megbetegedést jelentettek eddig, de ezeknél szinte alig detektálták a kórokozót.
  • az összes fekvőbeteg-intézmény és háziorvosi rendelő oltópontnak minősül, ez 102 kórházat és 5000 háziorvosi rendelőt jelent.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem lesz kontraproduktív a vagyonadó? Ezt is körbejárjuk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 15:33
A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Vészjósló hírek érkeztek a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 14:05
Romlik a versenyképesség.
Makro / Külgazdaság Nem hagyják az aprót: ennyivel drágul megint a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 12:49
Ezúttal csak az egyik típusú üzemanyag ára változik csütörtöktől.
Makro / Külgazdaság Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 10:26
Eleget tettek az összeférhetetlenségről szóló törvény elvárásainak a miniszterek.
Makro / Külgazdaság Kijöttek a friss adatok: ennyivel nőttek a fizetések egy év alatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:30
2026 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 779 800, a nettó átlagkereset 546 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,2, a nettó átlagkereset 11,3, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG