2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem lakást kaptak, hanem őrzött szálláshelyen laknak - mondja a tárca.
Menekültek a tranzitzónában. Fotó: Privátbankár

Arról a Privátbankár.hu is beszámolt, hogy úgy tűnik, a kormány szépen eltitkolta, hogy beengedtek közel 1300 menekültet Magyarországra. Sajtóinformáció szerint nem csak ennyit tettek, hanem lakhatási program is van a megsegítésükre.

Eszerint 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára. A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálról ugyanis kiderült: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

A BMSZKI beszámolója szerint 2016 augusztusában indították el a Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című programot, amelynek célja az önálló lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítése és a már meglévő lakóhely fenntartása menekült és oltalmazott emberek számára.

Nem lakás, szállás

A hírre a Belügyminisztérium (BM) sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írták: a magyar kormány és a BM nem biztosít lakást Magyarországon a nemzetközi védelemben részesülőknek és menedékkérőknek.

"A sajtóban megjelent hamis híresztelésekkel" szemben a kormányzat őrzött és nem őrzött szálláshelyeket tart fent: a védelemben részesültek elszállásolását ezeken a szálláshelyeken oldják meg - írta a BM.

Mint írják, az Európai Unió Menekültügyi Migrációs és Integrációs alapja egy 2013-ban meghirdetett programon keresztül nyújtott támogatást magyarországi önkormányzatoknak a nemzetközi védelemben részesülők szálláshelyeken kívüli lakhatási szükségleteinek felmérésére és a szociális munka biztosítására.

Szerintük a BM-nek nem feladata az Európai Uniós programok minősítése, a tárca kötelezettségét teljesítette, amikor a menekültügyi, migrációs és integrációs alaphoz való hozzáférés feltételeit a pályázni kívánó önkormányzatoknak biztosította 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG