5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mi lehet a háttérben? Csak nem a vendégmunkások?

2023 decemberében 21 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest. 2023-ban – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezer főre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

2023. október–decemberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • A 2023. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 740 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 37 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 8 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent.
  • A 15–64 évesek közül 4 millió 615 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 75,0 százalék volt. A férfiak foglalkoztatotti létszáma lényegében nem változott, 2 millió 431 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,9 százalék volt. A nők körében a foglalkoztatottak létszáma 22 ezer fővel, 2 millió 183 ezer főre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig 71,0 százalékot ért el.
  • A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 269 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 27,2 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 88,3 százalék volt, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,8 százalékponttal, 69,6 százalékra emelkedett.
  • A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,6 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,4 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A foglalkoztatási ráta legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon nőtt (1,4 százalékponttal), míg Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent (egyaránt 0,7 százalékponttal).

2023-ban az egy évvel korábbihoz képest:

  • A foglalkoztatottak létszáma 29 ezer fővel, 4 millió 724 ezerre nőtt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 25 ezer fővel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 12 ezerrel bővült, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók létszáma 8 ezerrel csökkent.
  • A foglalkoztatottak közül 4 millió 604 ezren tartoztak a 15–64 évesek körébe, a korcsoport foglalkoztatási rátája 0,4 százalékponttal, 74,8 százalékra nőtt. A férfiak körében 0,2 százalékponttal, 79,0 százalékra, a nők esetében 0,6 százalékponttal, 70,5 százalékra emelkedett.
  • A fő korcsoportok közül a 15–24 éves fiatalok, illetve a 25–54 évesek foglalkoztatási szintje lényegében nem változott, ugyanakkor az 55–64 éves korcsoportban jelentős növekedés volt megfigyelhető, foglalkoztatási rátájuk 3,6 százalékponttal, 69,1 százalékot ért el.

Munkanélküliség

A munkanélküliek száma 2023 decemberében 207 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt. 2023-ban – az év egészét tekintve – a munkanélküliek átlagos száma 203 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékra nőtt.

2023. október–december az egy évvel korábbihoz képest:

  • A 2023. október–decemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 31 ezer fővel, 220 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,4 százalékra nőtt. A férfiak körében a munkanélküliek száma 113 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 107 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,8 százalékponttal, 4,5 százalékra növekedett.
  • A 15–24 éves munkanélküliek száma 46 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 14,7 százalék volt. Az összes munkanélküli 21,1 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,9 százalékra emelkedett, míg az 55–74 éveseké gyakorlatilag nem változott, 3,2 százalékot tett ki.
  • A munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (7,3 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (2,2 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (1,8 százalékponttal), míg a legkisebb emelkedés Nyugat-Dunántúlt és Budapestet jellemezte (egyaránt 0,2 százalékpont).
  • A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a munkanélküliek 34,2 százaléka legalább egy éve keresett állást.

2023. december végén az egy évvel korábbihoz képest:

  • A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2,3 százalékkal, 225 ezer főre csökkent.

2023-ban az egy évvel korábbihoz képest:

  • 2023-ban a munkanélküliek száma 27 ezer fővel több, 203 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,1 százalék–ra nőtt.
  • A munkanélküliek száma a férfiak esetében 107 ezer, míg a nők körében 96 ezer fő volt,
    munkanélküliségi rátájuk 4,1, illetve 4,2 százalék–ot tett ki.
  • Az év egészét tekintve a munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a legalább egy éve állást keresők aránya pedig 34,9 százalékot ért el.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG