2p

Migránsmunkásoktól és a lakosságcsere rémétől tart a Jobbik-Konzervatívok, amely a kormánytól vár bérezés és kvóták útján védelmet a hazai munkavállalóknak. Ezekről a témákról kérdeztük Lukács László Györgyöt, a párt frakcióvezető-helyettesét az ATV Start műsorában.

Béremelést, a külföldre szakadt magyarok hazacsábítását és a meglévő munkahelyek kvótával való védelmét várja a kormánytól a Jobbik-Konzervatívok. Lukács László György, a párt frakcióvezető-helyettese az ATV adásában elmondta, pártja ragaszkodik ahhoz, hogy migránsmunkásoknak hívja a külföldről Magyarországra érkező munkaerőt, akik meglátása szerint kiszorítják állásaikból a magyar dolgozókat.

Álláspontja szerint a kormány befektetési stratégiájával akkumulátorgyárak és összeszerelő üzemek jönnek létre. Az onnét is elbocsátott magyar munkaerő nem tud új állást találni. A párt szerint a most zajló folyamatok, például az új külföldi sofőrök felvétele a közösségi közlekedésben vagy a legújabb salgótarjáni munkaerő-átrendeződés felér egy lakosságcserével, noha a vendégmunkások rögzített időre vállalhatnak munkát Magyarországon.

Lukács László György szerint az általa migránsmunkásoknak hívott munkavállalók érkezése és jelenléte kulturális konfliktusokat okoz, amelyek a magyar munkaerő kiszorításán túl a helyi közösségekben is konfliktusokat eredményez.

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
Vállalat Olyan cég is van, amelyik jobban járt a vámokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:31
Ezúttal nem a covid-vakcina, hanem egy rákellenes gyógyszer volt a növekedés motorja a cégnél. 
Vállalat Nem megy jól a legendás légitársaságnak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 10:28
Csökkentette a nyereségre vonatkozó várakozásait a United Airlines.
Vállalat A Volvo is megszenvedte a vámokat
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:23
A vámok miatt esett vissza a Volvo Cars második negyedéves üzemi eredménye. A nyereséget emellett a globális kereslet csökkenése is rontotta.
Vállalat A 4iG magas rangú kazahsztáni vezetőkkel tárgyalt
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:17
Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke, Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a 4iG Nyrt. és a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége hivatalos látogatásának zárónapjához érkezett Kazahsztán fővárosában, Asztanában. A magyar delegációt Róna Ottó Iván, Magyarország kazahsztáni nagykövete kísérte.
Vállalat A 4iG kazah űripari partnerre lelt
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 19:25
A 4iG SDT Zrt. és a Kazakhstan Gharysh Sapary (KGS) állami űripari vállalat előzetes megállapodást írt alá a földmegfigyelés, a műholdas technológiák, az adatmegosztás, valamint a műholdas távérzékelési alkalmazások területén való együttműködésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG