4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A COVID-19 miatt március közepén bevezetett utazási korlátozások következtében az első negyedévben, azon belül márciusban csökkenésbe fordult a külföldiek magyarországi látogatásainak, valamint a magyarok nemzetközi utazásainak a korábbi időszakokra jellemző emelkedő tendenciája. A külföldi látogatók száma 13 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a magyar állampolgárok 19 százalékkal kevesebbszer utaztak külföldre - állapította meg legfrissebb összefoglalójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A beutazó külföldiek és a külföldre utazó magyarok kiadásainak egyenlege az első negyedévben 4,7 százalékkal, 211 milliárd forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 

A külföldi látogatók száma elsősorban a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések hatására 13 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az egynapos utazások száma 12, a többnaposoké 15 százalékkal lett kevesebb.

A magyar állampolgárok 19 százalékkal kevesebbszer utaztak külföldre, mint egy évvel korábban. Az egynapos utazások száma 21 százalékkal, a többnaposoké 15 százalékkal csökkent. A barát- és rokonlátogatási célú utak száma csupán 8,6 százalékkal, míg a városnézési célú utazásoké 21 százalékkal mérséklődött.

Belföldi turisták a horvátországi Mali Losinj szigetén 2020. május 11-én. EPA/DOMINIK BAT
Belföldi turisták a horvátországi Mali Losinj szigetén 2020. május 11-én. EPA/DOMINIK BAT

A szabadidő, szórakozás, egészségmegőrzés célú beutazások száma csökkent a legkisebb mértékben, 7,2 százalékkal. A barát- és rokonlátogatások száma 11 százalékkal mérséklődött, az üzleti, üzletelési célú utaké 47 százalékkal visszaesett. A külföldi beutazók átlagos tartózkodási ideje az előző év azonos időszakához képest változatlanul 2,1 nap, ezen belül a több napra érkezőké 0,1 nappal 5,0 napra mérséklődött.

A külföldi látogatók fejenként és naponta átlagosan 17 100 forintot költöttek Magyarországon, 1400 forinttal többet az egy évvel korábbinál. A legmagasabb összegű átlagos kiadások a fogászati kezelésekhez (87 ezer forint/fő/nap), az üzleti utazásokhoz (41 ezer forint) és a városnézésekhez (26 ezer forint) kapcsolódtak. A szabadidős célú utazásokon résztvevők kiadásai átlagosan 5,9 százalékkal, 20 700 forintra nőttek.

A látogatók költésének 28 százaléka szállásra és vendéglátó-szolgáltatásokra, 18 százaléka közlekedésre és üzemanyag-vásárlásra irányult. Az élelmiszerekre és egyéb árucikkekre fordított kiadások aránya 29 százalékra nőtt.

Ausztria és Szlovákia a legfelkapottabb

A magyarok külföldi utazásainak 64 százaléka egynapos út volt. Jelentősen csökkentek az egynapos vásárlások, illetve az üzletelési célú utazások. A legtöbben továbbra is Ausztriába és Szlovákiába utaztak, ám az odalátogatók száma egyaránt ötödével mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

A külföldre utazó magyarok átlagosan 2,5 napot töltöttek el utazásaik során, 0,4 nappal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az utazók külföldön töltött összes ideje 30 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, legerőteljesebben a munkavégzési és az üzleti utak esetében (48 és 37 százalékkal) csökkent.

A külföldre utazó magyarok folyó áron 11 százalékkal kevesebbet, 162 milliárd forintot, fejenként és naponta átlagosan 14 500 forintot költöttek. A legnagyobb, egy főre jutó, napi 34 ezer forintnyi átlagos kiadás az üzleti utazásokhoz kapcsolódott.

Frissítés: a júniusi adatok azt mutatják, hogy dinamikus ütemben emelkedik a vendégéjszakák száma az országban, 500 ezer vendég csaknem másfél millió vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legfrissebb podcastjában. Megjegyezte, a korábbi adatokhoz képest sokan hiányoznak még, de az látszik, hogy az egy hónappal korábbihoz viszonyítva ötször annyi turistát számoltak, főleg vidéken, és szépen alakulnak a júliusi foglalások is. Hozzátette, a turisták az elmúlt egy hónapban alapvetően a Balatont keresték fel, a külföldi vendégek száma is jelentősen megnőtt. A budapesti repülőtér adatai szerint átlagosan, június vége felé már 70 gép szállt le- és fel egy napon, előfordult, hogy egy gépen száznál is több utas volt, a gépek töltöttsége folyamatosan növekszik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
Makro / Külgazdaság Megnevezte elnökjelöltjét a Tisza Párt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 13:16
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke köztársasági elnök lehet. Kedden dönt az Országgyűlés.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyi magyar áldozata volt az embertelen hőhullámnak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 09:58
A Nemzeti Népegészségügyi Központ összesítette a június 27. és 30. közötti adatokat.
Makro / Külgazdaság Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 14:02
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint fennállhat a vesztegetés elfogadásának gyanúja, és átadták az ügyet a BRFK-nak.
Makro / Külgazdaság Tarr Zoltán: Miniszterként nincs beleszólásom a közmédia mindennapi működésébe
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:42
Arról is beszélt, hogy az intézmény átvilágítását sem a minisztérium végzi.
Makro / Külgazdaság Egy hónapja volt utoljára ilyen olcsó a benzin, szombattól még kevesebbe kerül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:14
A dízel nagykereskedelmi ára is csökken 3 forinttal, a benzin ára pedig július elseje óta nem látott szintre csökkenhet szombattól.
Makro / Külgazdaság A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 08:52
Az eredményt 27,1 milliárd forint árfolyamveszteség terhelte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG