1p
Módosítani kell az államadósság csökkenését garantáló stabilitási törvényt, különben a kormány megszegné a jogszabályt: a deficitcélról szóló részek változnak.

A kormány a jövő évi költségvetéshez pénteken délután benyújtandó "salátatörvényben" módosítja a stabilitási törvényt úgy, hogy az 2013-ra 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt írjon elő.

+ 164 milliárd
A még júniusban elfogadott 2013-as költségvetést (melynek sarokszámait már májusban meghatározták) a módosított makropálya miatt a kormány decemberre teljesen átírta. Az eredeti tervek szerint a deficit például 677,2 milliárd forint lett volna, ezt most megemelték 841,3 milliárdra, vagyis közel 164 milliárd forinttal. A jövőre tervezett eredeti deficitcél ugyanis a GDP 2,2%-a volt. Részletek >>>

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára elmondta: miután a kormány csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó, zárószavazás előtti módosító indítványokat, pénteken a 2013-as költségvetési törvényhez kapcsolódó egyéb törvényeket módosító, úgynevezett "salátatörvényt" is a Ház elé terjeszti.

Ez a javaslat fogja tartalmazni a stabilitási törvény azon részének módosítását, amely a 2013 és a 2015 közötti deficitcélok meghatározásáról szól - mondta Banai Péter Benő.

A módosítás értelmében a törvény a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt ír majd elő 2013-ra - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A költségvetési és a stabilitási törvények összhangja tehát továbbra is biztosított lesz - fűzte hozzá.

Banai Péter Benő kiemelte: a magyar kormány bebizonyította, hogy elkötelezett a GDP-arányosan 3 százalék alatti költségvetési hiány teljesítése mellett; az Országgyűlés részére csütörtökön benyújtott és pénteken beterjesztendő javaslatok is ezt igazolják. A helyettes államtitkár véleménye szerint az európai gazdaság bizonytalanságai közepette az Európai Unió tagállamai számára kiemelkedő siker a költségvetési stabilitás megteremtése és az államadósság csökkentése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG