2p

A mianmari újév alkalmából 3113 főt, köztük 98 külföldit részesített amnesztiában az országot vezető katonai junta.

A mianmari katonai junta hétfőn szabadon engedett 3113 rabot, köztük 98 külföldi állampolgárt a hagyományos újévi ünnep alkalmából – áll a mianmari katonai kormányzat Telegram-csatornáin közzétett nyilatkozatban.

A 2021-es katonai hatalomátvétel óta kormányzó junta eddig több ezer ellenzékit és demokráciapárti aktivistát börtönzött be, és brutális eszközökkel lép fel a tüntetésekkel szemben, amit világszerte számos ország elítélt.

Aung Lin Dve altábornagy, a mianmari katonai vezetés egyik államtitkára közleményében kijelentette: az amnesztia „a mianmari újévi ünnep alkalmából kíván örömet szerezni az embereknek és megválaszolni a humanitárius aggályokat”.

A mianmari junta szóvivője nem válaszolt a Reuters telefonhívására, így nem világos, pontosan kik is részesültek amnesztiában hétfőn.

Aung Szan Szú Kji, a korábban a hatalomból eltávolított Nobel-békedíjas ellenzéki politikus jelenleg 33 éves börtönbüntetését tölti, a nemzetközi közvélemény által koncepciós pernek nevezett maratoni bírósági tárgyalássorozatot követően.

A korábbi mianmari vezető kormányának több vezető beosztású tagját is őrizetbe vette a katonai vezetés.

Aung Szan Szu (a képen mikrofonnal) 33 éves börtönbüntetést kapott. Fotó: Wikipedia
Aung Szan Szu (a képen mikrofonnal) 33 éves börtönbüntetést kapott. Fotó: Wikipedia

A délkelet-ázsiai országban legalább 17 460 ember van őrizetben, és a politikai foglyok segélyszervezete (AAPP) szerint a junta eddig 3240 embert ölt meg.

A mianmari katonai vezetés - az újévi amnesztia keretében - rendszeresen szabadon enged foglyokat, de ezek száma 2023-ban és 2022-ben csak a töredéke volt annak a 23 ezer embernek, akiket a 2021-es buddhista újév alkalmából elengedtek.

Emberi jogi szervezetek és a világ számos vezetője korábban rendszeresen felszólította a juntát: engedjen szabadon minden politikai foglyot.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG