2p

Közösen adták át ugyanis a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult állomásait a 3-as metró vonalán.

Így mától végre újra jár a metró a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között.

Ennek mindenki örül. Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu/BKV
Ennek mindenki örül. Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu/BKV

A főpolgármester az avatáson az MTI szerint többek között azt mondta: Budapest és a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztése nemcsak a budapestiek, hanem az agglomeráció és az egész ország ügye. A 3-as metrón naponta félmillió ember utazik.

Hozzátette: rajtunk múlik, hogy a metrófelújítás kivétel lesz-e, amely "erősíti azt a szabályt, hogy viszonylag ritkán örülhetünk ilyen közös sikereknek, és ritkán örülhetünk annak, hogy az adófizetők pénzét hasznos dolgokra használjuk fel".

Karácsony Gergely egyúttal köszönetet mondott a felújításban közreműködőknek, a többi mellett a kormánynak és az EU-nak a forrásokért, Tarlós István volt főpolgármesternek és az előző városvezetésnek a munkájukért, valamint a BKV-nak és a Budapesti Közlekedési Központnak. A budapestieknek pedig megköszönte a türelmüket.

Navracsics Tibor pedig úgy fogalmazott: "miközben időről-időre politikai viták üthetik fel a fejüket a kormány és a főváros vezetése között, szerintem ezeken túl kell néznünk: stratégiai értelemben, középtávon és hosszú távon is".

Emlékeztetett, hogy a felújításhoz az Európai Unió és a kormány is jelentős összeggel járult hozzá. Szerinte Budapest gazdasági erejéből, kulturális "kisugárzásából" adódóan nem csupán Magyarország és Közép-Európa, de Európa, az EU egyik központja is.

A most átadott állomások felújítása mintegy 20 milliárd forintba került, a 3-as metróvonal teljes felújításának költsége  pedig több mint 220 milliárd forint.

Az Arany János utca, a Nyugati pályaudvar és Dózsa György úti állomások márciusban, a  Nagyvárad téri és Lehel téri állomások pedig májusban nyílnak meg az utasforgalom előtt a tervek szerint.

Ezzel befejeződik majd a 3-as vonal rekonstrukciója. A most átadott állomások egyébként klasszul néznek ki:

A Deák Ferenc tér felújított állomása a 3-as metróvonalon. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Deák Ferenc tér felújított állomása a 3-as metróvonalon. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Deák téri állomás alábbi része pedig olyan érzést kelt bennünk, mintha egy feje tetejére állított óriásmedence mélyére csöppentünk volna:

 A Deák Ferenc tér felújított állomása a 3-as metróvonalon. Fotó:  MTI/Balogh Zoltán
A Deák Ferenc tér felújított állomása a 3-as metróvonalon. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Karácsony Gergellyel nemrég laptársunk, az mfor.hu készített interjút, amit itt olvashatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG