2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke mintha más rendezvényre érkezett volna, mint a mellé odaállított gyerekek.

Jövő augusztusban atlétikai világbajnokság helyszíne lesz Budapest, azon belül is a Csepel-sziget északi részén épülő Nemzeti Atlétikai Központ. A létesítmény a ma közreadott képes alapján még messze jár a befejezéstől, pedig az építkezésre még 2020-ban 204 milliárd forintot különített el a kormány, a végszámla pedig ennél szokás szerint jóval magasabb összegről szólhat majd.

Mindenesetre ma már megtörtént az első futás a létesítmény központját adó stadionban, ahol Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke állt ki gyerekekkel a fotósok elé. A sportvezető egyrészt a nyári meleg ellenére hosszúnadrágot öltött az alkalomra, másrészt olyan elánnal rajtolt el az elnézően mosolygó, láthatóan magukat visszafogó gyerekek közül, mintha valóban díjat osztottak volna a győzteseknek.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke gyerekekkel fut az épülő Nemzeti Atlétikai Központban 2022. június 18-án. Látogatásán Sebastian Coe futotta az első métereket az új, még épülő Nemzeti Atlétikai Központban, ahol alig több mint egy év múlva az atlétikai világbajnokságot rendezik. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke gyerekekkel fut az épülő Nemzeti Atlétikai Központban 2022. június 18-án. Látogatásán Sebastian Coe futotta az első métereket az új, még épülő Nemzeti Atlétikai Központban, ahol alig több mint egy év múlva az atlétikai világbajnokságot rendezik. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nem tudjuk, a táv végére nem készült-e el az erejével, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy a költségvetési megszorítások közepette a kormány valahogy azért előteremti a beruházás befejezésére és a rendezés költségeire szánt összeget, így a jövő nyáron ennél kicsit szebb környezetben mérhetik majd össze tudásukat a világ legjobb atlétái.

Hogy milyen árak várják majd a kilátogató nézőket? Nem tudjuk, de ha a mostani lángosárakat nézzük, már most érdemes elkezdeni spórolni nemcsak a belépőre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG