5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A mai online sajtótájékoztatón a pedagógustesztelések második köréről, az orosz vakcina hazánkba érkezett dokumentációjáról és arról is szó esett, hogy ma Orbán Viktor fogja bejelenteni a karácsonnyal kapcsolatos enyhítéseket vagy a szigorítások kitolását.

A tájékoztatót György István, közigazgatási államtitkár a pedagógustesztelések eredményével kezdte. A két hete elindult, a magyar kormány által elrendelt oktatási intézményekben dolgozó pedagógusokat két hétig szűrték. Az első hét eredményeiről múlt héten már szó esett, most pedig befejeződött a második tesztelési kör is.

Az ügyfélszolgálatokon dolgozók a következők. Fotó: mfor
Az ügyfélszolgálatokon dolgozók a következők. Fotó: mfor

Soha nem látott szakmai-koordinációs munka eredménye volt az országos tesztelés, melyben az egészségügyi dolgozók mellett egyetemi hallgatók (1624 fő) és kormányhivatalnokok is részt vettek. 1077 mintavételező csapat járta a bölcsődéket, óvódákat, iskolákat, ezek mindegyike 3 fős team volt.

Az operatív törzs nagyobb részvételre számított, a 70 százalékos részvételt relatíve alacsonynak ítéli meg. Az elmúlt héten összesen 186 143 tesztet végeztek el, ez 63,6 százalékos részvételnek felel meg, ami országosan 1,98 százalékos pozitivitást mutatott. A két körös tesztelésben összesen 367 649 pedagógus tesztelését végezték el összesen.

  • a bölcsődékben 8873 főt teszteltek  le, 117 esetben lett pozitív az eredmény, ez 1,32 százalékos fertőzöttség
  • az óvodákban 39840 főt teszteltek, 697 lett pozitív
  • az iskolákban 1542 pozitív teszt lett, (1,92 százalékos fertőzöttség)
  • a szakképző iskolákban 1,91 százalékos a fertőzöttség

A szociális intézményekben saját ütemben végzik a teszteléseket, az egészségügyi alapellátásban és a járóbetegellátásban még egy hétig tesztelik a dolgozókat.

Az antigén gyorstesztek tapasztalatait összegezve az operatív törzs úgy döntött, hogy az adatokat kielemezve ezen a héten a közigazgatási dolgozók a következő célcsoport. Azok következne, akik kormányhivatalokban és járási hivatalokan ügyfelekkel találkoznak. Kormányablakban 3500 fő dolgozik, de ennél lényegesebb magasabb a kormányhivatalok dolgozóinak összlétszáma.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal folytatta a tájékoztatót, hogy 2 millió fölé emelkedett a tesztek száma az elmúlt két heti adatokkal összevetve. A pedagógustesztek eredményeivel frissül ezen a napon a koronavirus.gov.hu is, mind a PCR, mind az antigéntesztek számaival.

Vasárnap a járvány kezdete óta meghaladta a beazonosított fertőzöttek száma a 250 ezret hazánkban. A friss adatok szerint 3870 fővel nőtt a fertőzöttek száma, 116 beteg elhunyt. Az elhunytak között volt a legfiatalabb páciens, egy krónikus betegségekkel küzdő 20 éves fiatal, míg 98 éves volt a legidősebb elhunyt.

Jelenleg 7939 főt kezelnek kórházban, 674 fő van lélegeztetőgépen, tehát továbbra sem csökken a kórházak terheltsége. Több, mint 73 ezren viszont meggyógyultak a betegségből.

„Folyamatosan elemezzük a járványügyi folyamatokat, s próbáljuk előrevetíteni, mire számíthatunk a karácsonyi ünnepek idején. A döntésről mai nap fog a miniszterelnök tájékoztatást adni” – jelentette ki az országos tisztifőorvos,

aki arról is beszélt, hogy a vakcina jelentősen fogja befolyásolni pozitív irányba a járványt, hiszen új eszköz lesz a kezünkben. Remélhetőleg nekünk sem kell sokáig erre várni, mert a magyar kormány minden lehetőséget megragad, hogy elérhetővé váljon a magyar lakosság számára is.

A vakcina.gov.hu oldal hamarosan indul, ezen lehet jelezni az oltási igényt. A nyugdíjasoknak már kiküldték a leveleket, amelyben jelezhetik akaratukat.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs központi ügyeletének helyettes vezetője arról számolt be, hogy 886 fővel szemben kellett a maszkviselés hiánya miatt a hétvégén a rendőröknek intézkedniük Budapesten. A 10 ezer főnél nagyobb településeken 768 fővel szemben intézkedtek emiatt a rendőrök, s ez 31,2 százalékos emelkedést mutat a múlt hétvégével szemben.

A vendéglátóipari üzletekben 558 rendőri intézkedést végeztek eddig, a kijárási és gyülekezési tilalmat 1365 fő szegte meg az elmúlt héten.

A korridorokon 197 rendőri intézkedés történt a hétvégén.

57215 helyszíni ellenőrzés történt szombaton és vasárnap, 18 554 házi karantént rendeltek el a hétvégén.

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy:

  • ha forgalmi okból nem ér haza valaki este 8 óráig, az ilyen előre nem látható ok miatt a rendőrök méltányosságból eltekintenek a szankciótól.
  • a kéményseprőt vagy szerelőt be lehet engedni a lakásba, de csak ha maszkot visel ő és a lakásban élők is, a távozása után szellőztessünk, fertőtlenítsünk
  • rendőrségi méltányossági helyzetek: autó meghibásodása, a repülő indulása miatt is eltekintettek a kijárási tilalom megszegésétől
  • jelenleg csak az orosz vakcina van Magyarországon, a dokumentációját már tanulmányozzák a hatóságok, de a héten az egyik kínai vakcina dokumentációja is megérkezik.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van egy szektor, ami nagyon lemaradt a fizetésekben – ezzel a Tisza-kormánynak is foglalkoznia kell
Imre Lőrinc | 2026. május 20. 17:04
Jelentős különbségek alakultak ki az egyes szektorok között a legfrissebb, márciusi kereseti adatokban, amiket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölt. A közszférában az egészségügy, a versenyszférában pedig a feldolgozóipar a legnagyobb vesztes.
Makro / Külgazdaság Nem lesz kontraproduktív a vagyonadó? Ezt is körbejárjuk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 15:33
A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Vészjósló hírek érkeztek a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 14:05
Romlik a versenyképesség.
Makro / Külgazdaság Nem hagyják az aprót: ennyivel drágul megint a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 12:49
Ezúttal csak az egyik típusú üzemanyag ára változik csütörtöktől.
Makro / Külgazdaság Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 10:26
Eleget tettek az összeférhetetlenségről szóló törvény elvárásainak a miniszterek.
Makro / Külgazdaság Kijöttek a friss adatok: ennyivel nőttek a fizetések egy év alatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:30
2026 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 779 800, a nettó átlagkereset 546 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,2, a nettó átlagkereset 11,3, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG