4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nagy-Britanniában elsőként a kijelölt kórházakban adják be a vakcinát, a tömeges oltások jövőre kezdődhetnek. Az EU-ban december végére kaphat engedélyt ez az oltóanyag. Oroszországban már jövő héten indulnak a tömeges oltások, saját vakcinával.

Már jövő héten megkezdi a brit állami egészségügyi szolgálat a koronavírus-ellenes oltások beadását, erősítette meg tegnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter azután, hogy a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a világon elsőként engedélyezte a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását. 

Jövőre lehetnek tömeges oltások a briteknél

Tájékoztatása szerint az oltások beadása a kijelölt kórházakban indul, majd kiterjed a helyi közösségi ellátó szolgálatokra és a körzeti orvosi rendelőkre, idővel pedig a patikákban is hozzá lehet majd jutni oltóanyaghoz.

Vásárlási láz: hosszú sor egy Debenhams-üzlet előtt a londoni Oxford Streeten 2020. december másodikán.  Ekkor ért véget az országos karantén, ismét kinyithattak az üzletek. EPA/VICKIE FLORES
Vásárlási láz: hosszú sor egy Debenhams-üzlet előtt a londoni Oxford Streeten 2020. december másodikán. Ekkor ért véget az országos karantén, ismét kinyithattak az üzletek. EPA/VICKIE FLORES

Harmadik lépésként tömeges befogadóképességű helyszíneken, például konferenciaközpontokban és sportlétesítményekben is oltási központokat alakítanak ki.

Összességében a vakcinák alkalmazása jövőre válik majd tömegessé.

Ami a beoltandók sorrendjét illeti, a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd a 75, a 70 és a 65 éven felüliek következnek.

A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Ezt követően kapja meg az oltást a többi 60, 55 és 50 éven felüli, végül pedig a fiatalabb korcsoportok következnek.

A brit kormány 40 millió adagot rendelt a jóváhagyott oltóanyagból - ez húszmillió oltásra elegendő, mivel mindenkinek két dózist kell kapnia három hét különbséggel  -, az első körben pedig 800 ezer adag vakcina kerül forgalomba.

Beletelik néhány ’hosszú, hideg hónapba’ a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok immunizálása

-mondta Boris Johnson brit kormányfő az MTI szerint. Ugyanakkor már nem csupán puszta remény, hogy az élet tavaszra visszatérhet a normális mederbe, tette hozzá.

A BionTech-Pfizer páros már az Európai Unióban is kérte az engedélyezést. Közlésük szerint „órákon belül” képesek kiszállítani az oltóanyagot. Az engedélyezés december 29-ig megtörténhet.

Oroszország: jövő héten már széles körben oltanak  

Oroszországban viszont már a jövő héten elindulhatnak a tömeges oltások Vlagyimir Putyin rendeletére. Első körben az orvosok és a tanárok kapják majd meg a saját fejlesztésű, Szputnyik V nevű vakcinát.

Szervezzük meg úgy a folyamatot, hogy a széles körű oltások jövő hét vége felé elkezdődhessenek

-utasította az orosz elnök tegnap Tatjana Golikova miniszterelnök-helyettest, aki felügyeli a járvány elleni küzdelmet.

Putyin szerint kétmillió adag oltóanyagot gyártottak vagy gyártanak le a következő napokban.         

Oroszország - a világon elsőként – már augusztusban, a klinikai vizsgálatok befejezése előtt bejelentette saját vakcinája elkészültét. A fejlesztők azóta, a harmadik fázis előzetes eredményei alapján azt közölték, hogy hatékonysága 95 százalék körül lehet.

Az országban ma új csúcsra, 28 ezer fölé emelkedett az új fertőzések száma. Eddig hivatalosan csaknem 2,4 millióan kapták el a fertőzést, az aktív esetek száma csaknem félmillió.    

Kína egyébként szintén már korábban előrukkolt egy saját vakcinával: egy helyi gyógyszergyártó, a Sinovac néhány kínai városban már októberben elkezdte árulni az oltóanyagát egy sürgősségi program részeként, amelyben több százezer ember vesz részt.

Globális járványhelyzet

Ami az aktuális járványhelyzetet illeti, Európán belül a legtöbben, csaknem 60 ezren az Egyesült Királyságban haltak meg a vírussal összefüggésben; Olaszországban 57 ezren, Franciaországban csaknem 53 ezren, Spanyolországban csaknem 46 ezren, Oroszországban 41 ezren, a különutas, de a közelmúltban szigorító Svédországban 6972-en, Magyarországon 5324-en vesztették életüket.

A világon a legtöbb áldozatot, 274 ezret az Egyesült Államokban jegyezték fel. Globálisan 64,5 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Közülük mintegy 1,5 millióan hunytak el, 41,5 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG