4p

Engedélyezett vakcina Nyugaton ugyan még nincs, de már szivárogtak ki hírek arról, mennyibe kerül egy oltás fejenként. Az ár általában 3 és 30 dollár között mozog.

Bár számos gyógyszergyártó dolgozik világszerte a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén több milliárd dollárnyi közpénzt felhasználva, hivatalosan alig nyilatkoznak arról, hogy mennyibe kerülhet majd egy védőoltás.

Dolgozó a Sinovac Biotech laboratóriumában Pekingben 2020. szeptember 24-én: a kínai gyártó már megkezdte az oltóanyaga árusítását. EPA/WU HONG
Dolgozó a Sinovac Biotech laboratóriumában Pekingben 2020. szeptember 24-én: a kínai gyártó már megkezdte az oltóanyaga árusítását. EPA/WU HONG

Szerintük az ár számos tényezőtől függ majd – hatékonyságtól, vizsgálati eredményektől, fejlesztési és gyártási költségektől, a verseny és kereslet nagyságától, valamint attól, hogy a vevők magáncégek (például biztosítók) vagy állami szervek lesznek, írja a Financial Times. 

A költségek kiszámítását tovább nehezíti, hogy a cégek az idő sürgetése miatt különböző technológiákkal kísérleteznek, ráadásul néhányuk – eddig példátlan módon – azt tervezi, hogy más vállalatoknak is engedélyt ad saját fejlesztésük gyártására.

A gyártók és az egészségügyi hatóságok az információk bizalmasságára hivatkozva általában titokban tartják azt is, hogyan „árazták be” a közöttük született üzleteket. (Ugyanakkor nyilvánosságra került már néhány szám arról, hogy mely ország mennyiért kötött le magának vakcinákat.)                             

De mégis, mennyi lehet?    

Az FT az Európai Bizottság és a gyógyszergyártók közötti tárgyalásokat ismerő forrásoktól úgy értesült, hogy

az AstraZeneca adagonként 3-4 dolláros áron adta el vakcináját Brüsszelnek.

A Johnson&Johnson ennél többet, mintegy 10 dollárt kért a védőoltásért, valamint állítólag ugyanennyibe kerül a Sanofi és a GSK közösen fejlesztett vakcinája is.

A Moderna, amely egy fiatal és még veszteséges kutatócég, végül 50-60 dolláros árat célzott meg két adagra (eredetileg ennek csaknem dupláját kérte volna), míg a CureVac nevű biotechnológiai vállalat azt közölte, hogy „etikus marzssal” árazzák be az oltóanyagot.

A civil társadalom és a média nyomásának köszönhetően ugyanakkor néhány cég részben már felfedte lapjait:

a Moderna augusztusban például 37 dollárban maximálta egy adag listaárát.

Kínában már árulják

Eközben néhány kiválasztott kínai városban egy helyi gyártó, a Sinovac már a héten elkezdte árulni az oltóanyagát egy sürgősségi program részeként, amelyben több százezer ember vesz részt.

A cég hatvan dollárt kér két adag oltóanyagért.

Az árazás összességében gyakorlati és etikai kérdéseket is felvet. Bill Gates, a Microsoft egyik alapítója például azt javasolta: a gazdag országok fizessenek többet a szegény államoknál, hogy utóbbiaknak ne kerüljön többe a vakcina 3 dollárnál.

Egyébként csak az Egyesült Államokban hat vakcinát tesztelnek, az amerikai Pfizer pedig már be is jelentette, hogy novemberben kéri oltóanyaga engedélyezését.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban több gyógyszergyártó is kénytelen volt felfüggeszteni a teszteléseket, a minap pedig az AstraZeneca oltóanyagának vizsgálata során halt meg egy önkéntes. (Ez persze még nem jelenti azt, hogy a vakcina rossz, ez a gyártó nem is függesztette fel a tesztelést.)

Globális helyzet

Ami az aktuális járványhelyzetet illeti, a világon az Egyesült Államokban, Európán belül pedig az Egyesült Királyságban haltak meg a legtöbben (222 ezren, illetve 44 ezren) a koronavírussal összefüggésben. Olaszországban csaknem 37 ezer, Spanyolországban több mint 34 ezer, Franciaországban 34 ezer, a különutas Svédországban 5929 áldozatot regisztráltak.

Magyarországon mára 1305-re nőtt az elhunytak száma.

Globálisan 41 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Közülük több mint 1,1 millióan vesztették életüket, több mint 28 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG