2p

Közel egy órán belül két tartályhajón is tűz ütött ki a Fekete-tengeren pénteken. Mindkét hajó legénysége biztonságban van.

A török tengerészeti hatóságok közlése szerint a gambiai zászló alatt üresen hajózó Kairos tanker az orosz Novorosszijszk kikötője felé tartott, amikor kigyulladt a törökországi Kocaeli tartomány partjaitól 45 kilométerre.

Csaknem egy órával később a török hatóságok arról számoltak be, hogy egy másik, ugyancsak üresen hajózó tanker, a Virat is kigyulladt a Fekete-tengeren, 65 kilométerre a török partoktól.

Az előbbi tartályhajó 25 fős és az utóbbi 20 fős legénysége biztonságban van.

Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter szombat reggel azt mondta, hogy a helyszínen lévő mentőalakulatok gyanúja szerint a tartályhajókon a tüzet „külső beavatkozás” okozta.

Egy 2022-es fotón a Moszkva nevű zászlóshajó a Fekete-tengeren
Egy 2022-es fotón a Moszkva nevű zászlóshajó a Fekete-tengeren
Fotó: EPA/RUSSIAN DEFENCE MINISTRY

„Külső beavatkozásként elsőre egy akna, egy rakéta, vagy egy drón juthat eszünkbe, de erről még nincs végleges információ” – jegyezte meg a miniszter.

A Habertürk hírtelevízió jelentése szerint a tartályhajókat valószínűleg a vízfelszínen haladó drónok támadták meg. Az OpenSanctions adatbázisban, amely a szankciók megkerülésében részt vevő személyeket vagy szervezeteket követi nyomon, a két tankert Oroszország „árnyékflottája” részeként tartják számon.

A kifejezést azokra a hajókra alkalmazzák, amelyeket Moszkva az ukrajnai inváziója miatt bevezetett szankciók megkerülésére használ. Az adatbázis szerint az Egyesült Államok januárban tette feketelistára a Viratot, majd utána az Európai Unió, Svájc, az Egyesült Királyság és Kanada. A Kairos tankert a nyáron tette föl a szankciós listára az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Svájc.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG