2p
A nyugdíjasok rezsiutalványos akciója 30 milliárd forintba került, de nem tudni, ebből mennyi volt a papírköltség.
A Magyar Posta Zrt. Vezérigazgatóságának épülete. MTVA/Bizományosi: Balaton József

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a csaknem 4,6 millió utalvány 22 százalékát szeptemberben, 33 százalékát októberben, 6 százalékát pedig novemberben használták fel az ügyfelek.

Az egy napon beváltott mennyiség maximuma október 11-én volt, amikor csaknem 189 ezer utalványt használtak fel az ügyfelek a csekkek befizetésénél. Az átlagos napi beváltási arány a kézbesítéstől számítva megközelíti a 90 ezer darabot - írta az MTI.

Az utalványokat kizárólag áram- illetve gázrezsi fizetésére lehet felhasználni. A csekkes ügyfelek a postán keresztül intézkedhetnek a fizetésről jövő márciusig, akik pedig utalnak, a szolgáltatójuknál rendezhetik számláikat.

A szeptemberi rezsicsökkentési akció egyébként összesen mintegy 30 milliárd forintba került Gulyás Gergely miniszter tájékoztatása szerint, de azt nem tudta a kérdésünkre megmondani a Kormányinfón, hogy ezen belül mekkora tételt tett ki a papír, amire nyomtatták az utalványokat. Ez a papír ugyanaz, amelyiket a nyugdíjasok a korábbi években kaptak Erzsébet-utalványként, s amit akkor a boltokban fel tudtak használni.

Az Erzsébet-utalványt kibocsátó cég sem árulta el laptársunk megkeresésére, hogy mekkora rendelést kaptak, ha kaptak a papírokra a kormánytól. Ezeket az utalványokat a mostani évtől már nem forgalmazzák - a cafeteria rendszer módosítása miatt szűnt meg a forgalmazásuk - de a papírokat még fel kellett használni valamire.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG