2p

Újra él a karanténkötelezettség az oktatási intézményekben.

Egyre több iskolában bukkan fel a koronavírus. Nemrég még arról számolhattunk be, hogy az oktatási intézmények 1 százalékánál kellett elrendelni tanügyi intézkedést a Covidra visszavezethetően, a Népszava mai cikke szerint viszont már az intézmények 2 százalékánál volt erre szükség. Ez a 13 500 képzőhelyből mintegy 270-et tesz ki.

Képünk illusztráció (EPA/SASCHA STEINBACH)
Képünk illusztráció (EPA/SASCHA STEINBACH)

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott tájékoztatást, ahonnan arra viszont nem érkezett válasz, hogy mennyi iskolában, illetve mennyi osztályban kellett átállni a digitális oktatásra a pandémia miatt. Ez ügyben az Operatív Törzshöz irányították őket, de a Koronavírus Sajtóközpont egyelőre nem reagált a megkeresésükre.

Kiderült viszont, hogy a tanulókra, iskolai dolgozókra ugyanúgy vonatkozik ismét a karantékötelezettség, mint az egész országra a járvány tombolása idején. Ez azt jelenti, hogy védőoltás ide, betegségen való átesés oda, ha valakinél hivatalosan kimutatják a vírus jelenlétét, akkor 10 napra karanténba kell vonulnia az érintettnek.

A szaktárca még arról tájékoztatta a lapot, hogy "a diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően nincsenek tömeges megbetegedések, az oktatás főszabály szerint jelenléti oktatásban működik, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. A 12 év feletti diákok több mint fele védett a vírussal szemben és arányuk folyamatosan nő".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG