2p

A kormány kérésének mindhárom nagy szolgáltató eleget tesz.

A kormány üdvözli, hogy a magyar családok terheinek enyhítése érdekében a telekommunikációs cégek önkéntesen korlátozzák áraikat. A bankokon túlmutatóan a telekommunikációs cégek felelős magatartása is rámutat, hogy a családok jóléte közös érdek. A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megfékezze és letörje az elmúlt időszak indokolatlan áremeléseit, ennek érdekében március 17-től, 30 alapvető élelmiszer esetében árrés csökkentést vezetett be – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Hozzátették: az áremelés azonban nem csak az élelmiszereket érintette, jelentős emelkedés volt megfigyelhető a bankszektorban és a telekommunikációs szolgáltatóknál is. A távközlési cégek 2025 tavaszán ismét 3,5-3,7 százalék közötti inflációkövető áremelést terveztek végrehajtani, a magyar lakosság érdekében ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várta el a szolgáltatóktól, hogy önkéntes árkorlátozást alkalmazzanak: azaz önként álljanak el az áremeléstől és legalább egy évig ne is alkalmazzák újra ezt a gyakorlatot.

A kérésnek mindhárom nagy szolgáltató eleget tesz, amely olyan a háztartások által széles körben használt szolgáltatásokra értendő, mint a televízió, internet és a mobil szolgáltatások. A telekommunikációs cégek bejelentése értelmében 2026. július 1-ig nem kerül sor áremelésre.

- írta az NGM.

Hozzátették: a Yettel vállalta, hogy a márciusban meglépett áremelést, 2026 májusáig kedvezményekkel kompenzálja lakossági ügyfeleinek. A Telekom arról döntött, hogy megújult mobil-portfóliót tesz elérhetővé, amely nagyobb rugalmasságot biztosít ügyfelei számára. A ONE mint a legnagyobb magyar tulajdonú telekommunikációs szolgáltató vállalta, hogy új, kedvezőbb ajánlatokat biztosít a lakossági ügyfelek számára. A kormány üdvözli a telekommunikációs cégek lépéseit, továbbá a bejelentett új kedvezményeket, lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak a családok terheinek enyhítéséhez, és az áremelések elleni küzdelemhez.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG