2p

Az új koronavírus járványában a legrosszabb még hátravan - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben, miközben több ország megkezdte a szigorítások lazítását.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ugyanakkor nem fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját, de szakértők szerint a járvány afrikai kontinensen való terjedésére utalhatott, ahol az egészségügyi ellátórendszerek fejletlenek. A járványban eddig világszerte csaknem 2,5 millió ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 koronavírussal és több mint 167 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe.

A WHO főigazgatója az 1918-ban kitört, csaknem 100 millió emberéletet követelő spanyolnáthához hasonlította a koronavírus-járványt. "Mostanra azonban rendelkezésünkre áll a technológia, és elejét tudjuk venni a katasztrófának, el tudjuk kerülni azt a fajta válságot" - hangoztatta. "Akadályozzuk meg a tragédiát. Ez egy olyan vírus, amelyet sokan még nem értenek" - tette hozzá.

Tedrosz Adhanom WHO-főigazgató és Hszi Csin-Ping, a Kínai Népköztársaság elnöke 2020. január 28-án, Pekingben. (Fotó: Naohiko Hatta/AP)
Tedrosz Adhanom WHO-főigazgató és Hszi Csin-Ping, a Kínai Népköztársaság elnöke 2020. január 28-án, Pekingben. (Fotó: Naohiko Hatta/AP)

Tedrosz beszélt a WHO-nak a koronavírus-járvány kezelésében játszott szerepe körül az Egyesült Államokkal kialakult vitájáról is. Mint mondta, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) 15 szakembere vett részt a WHO munkájában január óta, akiket folyamatosan tájékoztattak a kínai járványügyi helyzetről, így "az első naptól fogva semmi sem maradt rejtve az Egyesült Államok előtt". Hangsúlyozta: "az első nap fogva riadót fújtak", és biztosított mindenkit, hogy a szervezeten belül nincsenek titkok. Hozzátette, nem csak amerikai, de más országok szakértői is részt vesznek a WHO munkájában, jelenlétük azonban nem biztosít helyzeti előnyt, hiszen az információkat mindenkivel megosztják.

A WHO főigazgatója elmondta, hogy a szervezet 30 millió koronavírus-tesztet rendelt meg a következő négy hónapra, illetve 180 millió szájmaszkot szállít április-májusban. Hozzátette: több mint 600 kórház áll készen arra, hogy fogadjon pácienseket a WHO úgynevezett szolidaritási gyógyszerteszt-programjának keretében.

Donald Trump amerikai elnök április 14-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mert szerinte az ENSZ szakosított szervezete nem megfelelően reagált a járványra.    Azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig elfogult Peking iránt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG