2p
Magyarországnak csatlakoznia kell az EU-Afrika Infrastrukturális Alaphoz a kormány szerint. A tárgyalásokért Varga Mihály lesz a felelős.
Varga Mihály képviseli majd Magyarországot az alapban.

A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az EU–Afrika Infrastrukturális Alaphoz, és felkéri a nemzetgazdasági minisztert a csatlakozási tárgyalások lefolytatására, valamint a csatlakozást szolgáló intézkedések megtételére - az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Varga Mihály feladata lesz - a  Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a Magyar Export-Import Bank Zrt.-vel (Eximbank) együttműködve – Magyarország képviseletének ellátása az infrastrukturális alapban.

Célpontban az integráció

Az Európai Bizottság honlapja szerint az EU–Afrika infrastruktúra vagyonkezelői alap az infrastruktúrára vonatkozó Afrika-EU partnerség végrehajtásának fő pénzügyi eszköze. A partnerséget 2006-ban, az Európai Beruházási Bankkal és a tagállamokkal együtt indították útjára, célja a regionális integráció fokozása nagyméretű szárazföldi infrastrukturális hálózatok megerősítése révén.

A hétfőn megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért az IFC Együttműködési Alap működésével összefüggő 2015. évre eső magyar vállalás teljesítésével is. Az IFC a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézete, amellyel együtt az Eximbank tavaly márciusban egy 20 millió dolláros együttműködési alapot hozott létre.

A nemzetgazdasági miniszternek a kormányhatározat szerint október elsejéig előterjesztést kell készítenie az infrastrukturális alaphoz történő csatlakozással kapcsolatos, 2015-re eső befizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges 315 millió forint, valamint az együttműködési alap működésével összefüggő magyar vállalás 2015-re eső részének teljesítéséhez szükséges 2 milliárd 30 millió forint biztosításáról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG