4p

Friss statisztika érkezett.

A beruházások volumene 2023 második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,1 százalékkal mérséklődött. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A beruházási teljesítményérték mindössze a feldolgozóiparban, illetve néhány, összességében kisebb súlyú területen emelkedett. A külföldi érdekeltségű vállalkozások visszafogottabb beruházási teljesítménye mellett az állami tulajdonú vállalatok is mérsékelték fejlesztéseiket, ez utóbbiaknál meghatározóan az uniós forrásból megvalósuló projektek kisebb tárgyidőszaki ráfordításai okozták a beruházások csökkenését.

2023 II. negyedévében szezonálisan kiigazítva:

  • A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévitől 4,1 százalékkal maradt el. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 7,2 százalékkal, míg a gép- és berendezésberuházásoké 3,9 százalékkal csökkent.

2023 II. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:

  • A beruházási tevékenység volumene 13,5 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték több mint felét képviselő építési beruházásoké 24 százalékkal csökkent, ugyanakkor a 45 százalékát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 4,0 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek 6,9 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.

    Elkeserítő a kép. Fotó:Depositphotos
    Elkeserítő a kép. Fotó:Depositphotos

     
  • A fejlesztések volumene a beruházási teljesítmény 54 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 10 százalékkal csökkent, a beruházások 12 százalékát realizáló költségvetési szerveknél 18 százalékkal esett vissza, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 17 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti szinttől.
  • A tárgyidőszakban tizenkilenc nemzetgazdasági ágból tizenötben csökkent a beruházási teljesítményérték. A nemzetgazdasági beruházások mintegy harmadát jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben nőttek (+7,7 százalék). A legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártás beruházási volumenét kétszámjegyű, azonban a korábbi időszakoknál visszafogottabb növekedés jellemezte, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. A második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás beruházási volumene ugyanakkor rendkívül dinamikusan nőtt, amihez több hazai járműipari, illetve beszállítói gyár – részben kapacitásbővítő – fejlesztése is hozzájárult. Növekedés jellemezte továbbá a gyógyszergyártás, az egyéb feldolgozóipar, valamint a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás alágak fejlesztéseit is, ezzel szemben minden más alágban különböző mértékű csökkenés volt tapasztalható.
  • A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 19 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 21 százalékkal esett vissza az előző év azonos
  • időszakához képest. A volumenváltozást két folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk irodaház-építési projektek lezárulása és a tárgyidőszaki lakásépítések és -felújítások csökkenése.
  • A szállítás, raktározás beruházási volumene a 2023 I. negyedévi növekedéssel ellentétben jelentősen csökkent (−29 százalék), elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése következtében.
  • A mezőgazdaság beruházási teljesítménye 14 százalékkal esett vissza, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt csökkentették az építési és az importgép és -járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.
  • Az energiaipar nemzetgazdasági ág fejlesztései reálértéken mintegy 1,5 százalékkal csökkentek, ugyanakkor a folyóáras adatokban enyhe növekedés mutatkozott szinte minden nagyobb szolgáltató esetében.
  • A nemzetgazdasági beruházások 2023. II. negyedévi, 13,5 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar (2,1 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor az ingatlanügyletek, a szállítás, raktározás, a kereskedelem és a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése (rendre −4,5, −4,0, −0,3, −0,7 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG