2p
Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint minden rendben van a költségvetéssel.

A költségvetés helyzete stabil, a bevételek a tervezettnek megfelelően folynak be - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Tállai András az év első öt hónapjában tervezett adóbevételek teljesültek, és kismértékben meg is haladják azokat. A legnagyobb bevétele a költségvetésnek az áfából származik, több mint 3100 milliárd forint az előirányzat, ennek időarányos része túlteljesült 20 milliárd forinttal.

A személyi jövedelemadóból is több folyt be, a bérkiáramlás nagyobb volt a versenyszférában, ez azt jelenti, hogy a költségvetés bevétele 3-4 százalékkal túlteljesült. A jövedéki adóból származó bevételek arányosan folytak be, és több olyan tétel van, például társasági adó, vagy az útdíj, amelyek túlteljesültek. A költségvetés helyzete stabil, a kiadások kissé elmaradnak a tervezettől, de ez az év első néhány hónapjára jellemző - mondta.

Viszi a lakosság az állampapírt

Kitért arra, hogy a költségvetés kamatkiadásai csökkentek, az elmúlt év azonos időszakához képest 100 milliárd forinttal. Az államháztartás hiányának finanszírozásában elindult az a tendencia, hogy egyre nagyobb a lakossági és a jogi személyek által vásárolt forint alapú államkötvények aránya, csaknem az államadósság 60 százaléka - mondta. A devizahitel-állomány több mint 400 milliárd forinttal csökkent az első öt hónapban, kiszorul, az árfolyam- és kamatkockázatok csökkentek, a költségvetés finanszírozása kiszámíthatóvá válik, és ezen is megtakarít az államháztartás - emelte ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG