2p

Áprilisban a feldolgozóipari teljesítmény váratlan csökkenésével január óta a legalacsonyabb szintre húzódott vissza az előző havi rekordról a kínai gazdaság teljesítménye a nemzeti statisztikai hivatal (NBS) adataiból összeállított és vasárnap publikált kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) alapján.

A feldolgozóipari BMI váratlanul négyhavi mélypontra, 49,2 pontra esett áprilisban a márciusi 51,9 pontról, alaposan alulmúlva az 51,4 pontos piaci várakozásokat. A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. A mostani legfrissebb eredmény is a feldolgozóipari tevékenység első csökkenését jelzi tavaly december óta, a gyenge globális kereslet közepette.

Az új megrendelések feldolgozóipari mutatója 48,8 pontra csökkent 53,6 pontról, a beszerzési aktivitásé pedig 49,1 pontra, 53,5 pontról az előző három hónap emelkedése után. Az exportértékesítés január óta először csökkent, 47,6 pont lett 50,4 pont után. Az üzleti hangulat azonban továbbra is kedvező maradt, annak ellenére, hogy a mutató az idén eddig mért legalacsonyabb értéket érte el 54,7 ponton, 55,0 után.

A nem feldolgozóipari (szolgáltatóipari) BMI áprilisban 56,4-re csökkent a márciusi 58,2-es, csaknem 12 éves csúcsról. A mostani adat a negyedik egymást követő hónapban jelzi a szolgáltatási tevékenység bővülését, miután Peking tavaly, év végén feloldotta a szigorú pandémiás korlátozásokat. Az új megrendelések már a negyedik egymást követő hónapban emelkedtek, de lassabb ütemben, 56,0 pontot mutatva a márciusi 57,3 ponttal szemben.

Fotó: MTI/EPA pool/Mark R. Cristino
Fotó: MTI/EPA pool/Mark R. Cristino

Ugyanakkor a foglalkoztatás már a második egymást követő hónapban csökkent, mégpedig gyorsuló ütemben, 48,3 pontra csökkenve 49,2 pontról. Az üzleti hangulat továbbra is kedvező annak ellenére, hogy a mutató négyhavi mélypontra enyhült, 62,5 pontra 63,3 pontról. A feldolgozóipari és szolgálatóipar adatokat összesítő kompozit BMI áprilisban 54,4 pontra, január óta a legalacsonyabbra csökkent az előző havi rekordmagas 57,0 pontról.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG