3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Öt évig tartó pénzügyi válság után a fejlett országok vezetésével és Kína folytatódó jó teljesítménye hatására lassan beindul a világgazdaság gyarapodása - állapította meg a Világbank a fél évente kiadott Globális Gazdasági Kilátások című jelentésében.

Ha nincs hír, az jó hír

A növekedési kilátások azonban továbbra is sebezhetők lesznek a növekvő kamatlábak és a tőkemozgás által, minthogy az amerikai szövetségi jegybank mérsékli azt a fajta rendkívüli politikát, amellyel eddig ösztönözte a világ legnagyobb gazdaságát. A gazdasági növekedés a 2013. évi 2,4 százalékos után 3,2 százalék lesz az idén, és 3,4 százalék 2015-ben.

Az impulzus, amelyet a fejlett országok - egyebek között az Egyesült Államok és Japán - keltenek, növekedést kell hogy előidézzenek a fejlődő országokban is - olvasható a jelentésben, amelyet Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza mutatott be a szervezet washingtoni székhelyén. A globális gazdaság eseménytelennek ígérkezik - jelentette ki.

"Furcsa világban élünk, ha jó hírnek számít, hogy eseménytelennek ígérkezik a jövő, mégsem meglepő, hogy ez a helyzet több évi gazdasági felfordulás után" - mondta.

Jó, hogy már nem kell számolatlanul önteni a pénzt

Vannak még gondok a bankoknál

Az eurózóna bankjai nagy munkát végeztek saját maguk átstrukturálásával, de a szektor még így is gyenge - állapította meg a Világbank. Hozzáteszik: a totális bankunió részletei még nincsenek kidolgozva, és a az övezet továbbra is sokkhatásnak van kitéve.

Noha kisebbek lettek a világgazdaság kockázatai, nem múltak el, és ebben benne vannak az amerikai költségvetési kockázatok, az eurózóna elhúzódó felépülése és a kínai gazdaság átstrukturálásának lehetséges kudarcai is. A Fed azon döntése, hogy elkezdi visszafogni piaci beavatkozását, vagyis a mennyiségi enyhítést, "üdvözlendő, mert ez tükrözi azokat az egyre meggyőzőbb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy beindult egy önfenntartó felépülés". A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fed egyre enyhébb piaci beavatkozásával párhuzamosan a növekedés természetes pályára áll, és a globális kamatlábak csak lassan növekszenek, 2016 közepére érik el a 3,6 százalékot.

Japánban a nagy adagokban adott költségvetési és pénzügyi ösztönzők egy erős ciklikus fellendülést idéztek elő, de ahhoz, hogy ez fennmaradjon, strukturális reformok kellenek.

A fejlődők tovább fejlődhetnek

Bár a fejlődő országok gazdasági növekedése 2013-ban viszonylag gyenge volt - mintegy 4,8 százalék - az utóbbi hónapokban megerősödött, részben a fejlett országok erősödésének, de annak hatására is, hogy a közepes jövedelmű nagy országok - mint India vagy Kína - felépültek a korábbi "betegeskedésből".

Regionális szinten a Világbank szerint a növekedés egyenletes lesz Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, szerény Latin-Amerikában, és visszafogott a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, utóbbiakban a térségben tapasztalható társadalmi és politikai viszályok miatt - olvasható a jelentésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG