3p
Joe Biden amerikai elnök szombaton jóváhagyta a katasztrófahelyzet kihirdetését a tornádók sújtotta Kentucky államban, ahol legkevesebb hetvennyolcan vesztették életüket az ítéletidőben.

Biden elrendelte, hogy a szövetségi hatóságok mindenben támogassák a tagállami hatóságok mentési munkálatait, számolt be az MTI. "Megígérem önöknek, hogy amire csak szükségük van, a szövetségi kormány megoldást fog találni arra, hogy megkapják" - jelentette ki Biden a delaware-i Wilmingtonban.

"Közösen fogjuk ezt átvészelni. Ez egy olyan pillanat, amelyben nem demokraták, vagy republikánusok vagyunk. Talán túlzásnak tűnik, de így van. Mindannyian amerikaiak vagyunk" - mondta az amerikai elnök hozzátéve, hogy feleségével Jillel fog imádkozni az áldozatokért.

"Ez lehet történelmünk egyik legnagyobb tornádószerencsétlensége. Tragédia. Még most sem tudjuk pontosan, hányan vesztették életüket és milyen károk keletkeztek" - fűzte hozzá Biden. Az amerikai elnök egyben azt felelte a klímaváltozásnak a történtekben játszott szerepét firtató újságírói kérdésre, hogy megbízza a környezetvédelmi hivatalt (EPA) és az egyéb illetékes hatóságokat, járjanak utána a kérdésnek. Biden mindemellett kijelentette, hogy foglalkozni kell a tornádóriasztások kérdésével is. "Biztos vagyok abban, hogy az egyik felmerülő kérdés az lesz: volt-e figyelmeztetés, illetve elég erős volt-e és figyelembe vették-e?" - mondta.

A gazdasági károk mellett emberéleteket is követelt a tornádó (Fotó: MTI/AP/Timothy D. Easley)
A gazdasági károk mellett emberéleteket is követelt a tornádó (Fotó: MTI/AP/Timothy D. Easley)

Meteorológiai szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, szokatlan, hogy a hidegebb hónapokban keletkezzenek ilyen időjárási jelenségek. A Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több, mint tízezer lakost számláló Mayfield városka szenvedte el a legnagyobb pusztítást. A városban károkat szenvedett a tűzoltóság épülete és beomlott egy gyertyagyár teteje is, a romok alatt sokan életüket vesztették.

Andy Beshear helyi kormányzó szerint a mayfieldi üzemben nagyjából 110-en dolgozhattak a történtek idején, mintegy negyven munkást ki tudtak menekíteni. Úgy fogalmazott, csoda lenne, ha még valakit élve találnának a romok alatt. "Semmihez sem mérhető a pusztítás, egyszerűen képtelen vagyok szavakba ölteni" - mondta Beshear sajtótájékoztatóján. "Nagy valószínűséggel a százat is meghaladhatja a halálos áldozatok száma Kentuckyban" - tette hozzá Beshear.

Halálos áldozatokat követeltek a tornádók Arkansas államban is, ahol legalább két ember meghalt és öt megsérült, amikor az egyik tornádó megrongálta egy idősotthon tetejét Monette városkában. Illinois déli részén, Edwardsville térségében a heves viharok következtében beroskadt az Amazon internetes kereskedőcég logisztikai központjának tetőszerkezete, a legfrissebb információk szerint hatan meghaltak. James Whiteford, a helyi tűzoltóság parancsnoka szerint szombat délutánig 45 embert tudtak kimenteni a romok alól, de még többen rekedhettek a törmelék alatt.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Biden szombaton beszélt a heves viharok sújtotta Arkansas, Illinois, Kentucky, Missouri és Tennessee államok kormányzóival részvétét nyilvánítva az áldozatok miatt és gyors, szövetségi segítséget ígérve. A szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA) mentőcsapatokat, ivóvizet és más szükséges készleteket küld az érintett államoknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG