2p

Megkötötték a megállapodást is.

Olaszország megállapodást kötött Albániával arról, hogy migránsok ezreit telepítik át az Adriai-tenger túlpartjára, akiket két, ott építendő menekülttáborban helyeznek el menedékkérelmük elbírálásáig - írja az Index.  Amennyiben Olaszország elutasítja a menedékkérelmet, Albánia kiutasítja a kérvényezőt. Meloni és Rama abban is egyetértettek, hogy a gyermekek és a terhes nők nem kerülhetnek át Albániába – jelentette az AP.

Olaszország két albániai központ felépítésének finanszírozását vállalta magára, amelyek egyidejűleg háromezer migráns befogadására alkalmasak. Az olasz fennhatóság alá tartozó menekülttáborok külső biztonságáról Albánia gondoskodna. Meloni szerint a menedékkérelmek gyors elbírálása esetén évente akár harminchatezer migránst szállásolhatnának el átmenetileg Albánia területén.

A szakértőknek jogi és joghatósági fenntartásaik vannak az olasz kezdeményezéssel kapcsolatban. A tengeren egy olasz hajó által kimentett migránsok „technikailag olasz területen tartózkodnak” – emlékeztetett egy civil, tengeri mentőcsoport szóvivője. Ha a kimentettek Albániában szállnak partra, „akkor az ellentétes a nemzetközi és az európai joggal egyaránt” – szögezte le Giorgia Linardi. A megegyezés eddig ismert vázlata arra sem tér ki, hogyan tudná Albánia visszatoloncolni a migránsokat származási országukba, amikor ez Olaszországban is nehézségekbe ütközik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG