1p
Csak a versenyszférában dolgozók érzik, hogy a több fizetés többet is ér: az átlagos bruttó jövedelem sem érte el az infláció mértékét, a nettó pedig mindössze 2 százalékkal növekedett az első hét hónapban.

Az év első hét hónapjában a nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0%-al haladták meg az előző év azonos időszakában mért értékeket. A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 7,3%-al nőttek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 221 300 forint volt. A keresetek eltérően alakultak a gazdaság különböző szektoraiban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 231 600, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 212 800 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 400 forint volt. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a kereset, ennek hatását kiszűrve átlagosan 3,6%-os volt a bruttó keresetek emelkedése.

A legtöbbet fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (465 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (412 100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (390 100 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (138 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (151 800 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (159 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2012 január–júliusában a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 57%-a átlagosan 10 300 forint  –  az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ez 1,6 százalékponttal mérsékelte a szféra bruttó keresetének csökkenését, ami így az előző év szintjén alakult. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,6%-a kapott ezen a címen 10 200 forintot.

Az infláció 2008 augusztusa óta nem volt ilyen magas. A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek a júliusihoz képest, és 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők szerint a következő hónapokban még gyorsulni is fog az infláció, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedése miatt. Részletek >>>

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január–júliusban átlagosan 5,6%-al – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,3%-al – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 4,1%-al nőtt. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a 2012. évi garantált bérminimum-változás, továbbá a 2012. januártól esedékes, de a 2012. júliusban kifizetett béremelés miatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 143 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 400, a szellemi foglalkozásúaké 189 000) forint volt, 2,0%-al magasabb az előző évinél.

A bruttó 233 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,7%-al haladta meg a 2011. január–júliusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,1% volt.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 813 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 33 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A költségvetési szférában 745 ezren dolgoztak (12 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 83 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012 első hét hónapjában több mint négyszerese volt (átlagosan 65,9 ezer fő) a 2011 azonos időszakinak.

A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 105 ezer fő állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt) és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél 2 millió 663 ezer fő állt alkalmazásban, 20,4 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG